Labdarúgás, MLSZ: egyeztetés a szurkolókkal és az FTC Zrt.-vel

2007.11.23. 23:29
Címkék
Pénteken egyeztettek egymással a szurkolók képviselői és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) vezetői az idény előtt meghirdetett zérótoleranciáról.
Az FTC Zrt. és a Ferencváros Szurkolók Szövetsége által kezdeményezett tárgyaláson az MLSZ részéről Kisteleki István elnök és Izsó Ignác, a jogi bizottság vezetője vett részt, míg a drukkereket a zöld-fehéreken kívül debreceni, újpesti, kispesti és diósgyőri fanatikusok képviselték. Az MLSZ közlése szerint a felek megállapodtak a további, már konkrétumok alapuló tárgyalásokban. Kisteleki kérte, hogy a szurkolók képviselői terjesszék az MLSZ jogi bizottsága elé konkrét észrevételeiket, javaslataikat, s azokat az Izsó Ignác vezette testülettel közösen vitassák meg. A tervek szerint erre már decemberben sor kerülhet, s január végére megszülethet egy, a magyar labdarúgás érdekeit figyelembe vevő, mindenki számára elfogadható szabályozás, amelyet - eredményes egyeztetés esetén - a szövetség elnöksége februári ülésén, tehát a bajnokság tavaszi rajtja előtt szentesíthet - áll a közleményben.Az MLSZ vezetői kijelentették, nyitottak mindenfajta olyan szurkolói észrevételre, mely egy közös álláspont kidolgozását tenné lehetővé. Ebben reményeik szerint a klubok hívei önmaguk számára tennék kötelezővé a rendteremtés, a nyugodt és biztonságos nézőtéri állapotok érdekében meghozott szabályok betartását. MTI
Legfrissebb hírek

Meleg napok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 23:25

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 4. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 15:43

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

NB I, NB II: így szól közbe az időjárás – az MLSZ megváltoztatta a hétvégi programot

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 15:43

19 ezer ellenőrzés, 80 százalékkal esett vissza a súlyos hibák száma – jön az 1000. VAR-mérkőzés az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 13:29

Locsolási tilalom lép életbe a stadionokban

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 13:15

Három NB II-es mérkőzést is elhalasztanak szombaton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 11:03

Az MLSZ módosította a hétvégi NB I-es és NB II-es mérkőzések időpontjait

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 09:51