NB II, Nyugati csoport: simán győzött a Pécs hazai pályán

Vágólapra másolva!
2008.10.18. 20:32
Címkék
A Pécs 3–0-ra megverte a Százhalombattát a labdarúgó NB II Nyugati csoportjának 11. fordulójában.
A hazai pályán játszó PMFC már az első félidőben kétgólos előnyt szerzett, majd a 66. percben Szabados beállította a végeredményt.

NB II, NYUGATI CSOPORT

11. FORDULÓ
PÉCSI MFC–SZÁZHALOMBATTAI LK 3–0 (2–0)
Pécs, 1000 néző. V: Fajkusz (Kormányos II G., Kuti)
PMFC: Herbert – Simonfalvi, Lantos, Szabados, Törtei – Berdó, Szalai T., Sipos J., Fónai (Koplárovics, 81.) – Horváth Zs. (Nagy O., 27.), Lovrencsics (Wittrédi, 81.)
Vezetőedző: Róth Antal
SZÁZHALOMBATTA: Hegedűs F. – Tereánszki-Tóth, Ferencz (Szabó Z., 25.), Janovics, Móra – Gábor (Szép, 28.), Lannert, Vass Zs., Béres Z. – Havrán, Patkó (Bakó, 74.)
Vezetőedző: Gálvölgyi István
Gólszerző: Lovrencsics (1–0) a 7., Szalai T. (2–0) a 11., Szabados (3–0) a 66. percben
MESTERMÉRLEG
Róth Antal: – A játék képe és a helyzetek alapján megérdemelten nyertünk.
Gálvölgyi István: – A lényeges dolgok sajnos gyorsan eldőltek, utána már a mezőnyben egyenrangúak voltunk. Ebben az összeállításban egyébként a maximumot nyújtottuk.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Gyirmót SE 10 7 1 2 20–6 +14 22
2. PMFC 11 7 1 3 19–10 +9 22
3. Budaörs 11 6 1 4 23–21 +2 19
4. Kaposvölgye VSC 10 6 1 3 14–12 +2 19
5. FC Tatabánya 11 5 3 3 17–11 +6 18
6. ZTE FC II 10 5 2 3 22–13 +9 17
7. Felcsút FC 10 5 2 3 17–9 +8 17
8. Lombard Pápa FC 10 4 4 2 12–10 +2 16
9. Kozármisleny SE 11 4 2 5 18–19 –1 14
10. Győri ETO FC II 11 4 2 5 19–22 –3 14
11. FC Ajka 11 3 4 4 13–14 –1 13
12. Bajai LSE 11 3 4 4 14–17 –3 13
13. Integrál-DAC 11 3 3 5 13–12 +1 12
14. Dunaújváros FC 11 3 8 12–29 –17 9
15. Százhalombatta 11 2 2 7 6–20 –14 8
16. Barcsi SC 10 1 2 7 10–24 –14 5
Legfrissebb hírek

Úszás: A holland és a magyar felkészülési rendszer nagyon különböző – Szabó-Feltóthy Eszter

Úszás
4 perce

Egy év, 365 fotó: Hosszú elköszönt, Keane felbukkant, Jászapáti Európa tetején – ilyen volt 2025 januárja

Egyéb egyéni
46 perce

Rozsályi örömóda

Minden más foci
1 órája

Ganea apja szerint fiának azért kellett távoznia Újpestről, mert román – és nem azért, mert 37 meccsen egy gólt sem lőtt…

Labdarúgó NB I
1 órája

„Ha tudtuk volna, hogy ennyire jó, nem várunk idáig” – páros interjú Pekárik Eszterrel és Nacsa Gáborral

Képes Sport
1 órája

NBA: egy ponttal verte meg a Dallas Mavericks a Denver Nuggetset

Amerikai sportok
2 órája

A reméltnél lassabban gyógyul Tóth Balázs – az idén már nem játszhat

Légiósok
2 órája

Karácsony a palánkon túl

Jégkorong
3 órája
Ezek is érdekelhetik