Labdarúgó NB II: három új játékost is szerződtetett a Diósgyőr

2011.02.18. 15:56
Három szerződést is szignált pénteken Dudás Hunor, a DVTK-t működtető DFC Kft. ügyvezető igazgatója, így Pál Szabolcs és Bogáti Péter mellett Szabó Péter is az NB II-es Diósgyőr labdarúgójának vallhatja magát – olvasható a klub hivatalos honlapján, a dvtk.eu-n.

Bogáti Péter volt a DVTK idei első próbajátékosa, majd vissza kellett térnie a Ferencvároshoz, azonban a hónap elejétől ismét Diósgyőrben készült. Szerződése értelmében 2013. december 31-ig lesz a piros-fehérek futballistája.

Pál Szabolcs két hete gyakorol Diósgyőrben, négy felkészülési mérkőzésen lépett pályára, és azokon két gólt szerzett (a DVSC-DEAC és a Kazincbarcika ellen). Az ő teljesítménye is elnyerte a szakmai vezetés tetszését, és végül kettő plusz egy éves szerződést ajánlottak neki, amit a fiatal labdarúgó el is fogadott.

Szabó Péter már nem új fiú Diósgyőrben, a nyár óta kölcsönjátékosként szerepelt a piros-fehér mezeseknél, mától viszont szintén új, kettő plusz egy éves kontraktus köti őt a DVTK-hoz.

Legfrissebb hírek

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

A ráadásban mentett pontot a Karcag Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:38

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A BVSC ellen izzadta ki első sikerét a KTE

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:23