NB II: Pécsről, Pápáról és Siófokról is érkezhet játékos Veszprémbe

D. T.D. T.
2012.01.10. 16:32
Címkék
A labdarúgó NB II Nyugati csoportjában hetedik helyen álló Veszprém megkezdte a felkészülést a tavaszi idényre. Vágó Attila vezetőedző a játékoskeretben várható változásokról nyilatkozott a Nemzeti Sport Online-nak.

Vágó Attila, az NB II Nyugati csoportjában 7. helyen telelő Veszprém vezetőedzője elmondta, hogy csak távozó futballisták helyére tudnak igazolni a téli szünetben.

A minden bizonnyal távozó kapus, Kiss Gábor helyére az egyik kiszemelt a Lombard II-ben játszó Hajgató Levente, a másik a Ferencváros kölcsönjátékosaként legutóbb Siófokon szereplő Mester Tamás, akinek lehetséges érkezéséről már korábban beszámoltunk.

Mivel a belső védő Hegedűs Gyulát meggyanúsították a vesztegetési ügyben, a VFC-nek arra is fel kell készülnie, ha felfüggesztenék a játékjogát.

„Erre a posztra elsősorban Petrók Viktor és Kardos Norbert a jelölt, de próbajátékon van nálunk a Lombard focistája, Karácsony Balázs – mondta Vágó Attila az NSO-nak. – Ausztriába távozó csatárunk, Alex helyére is kiszemeltük már a játékosokat. A siófoki Csermelyi Imre és Bali Péter, valamint a kecskemétiekhez tartozó Igor Pisanjuk hármasából szeretnénk valamelyiküket megszerezni."

Az említett Petrók az őszi szezont követően az NB I-es PMFC-től távozott, míg a DVSC-DEAC labdarúgója, Kardos Norbert legutóbb kölcsönben Kaposváron szerepelt, jelenleg pedig a Kecskemét teszteli.

A veszprémiek a napi két edzés mellett a hónap vége felé már edzőmeccseket is játszanak majd. Először a Siófokkal Veszprémben, majd a szintén élvonalbeli Pápa ellen idegenben lépnek pályára.

 

Legfrissebb hírek

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
32 perce

A Barca ezúttal már 70 milliós ajánlatott tett Rodriért; japán válogatott kapust igazol a PSG – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Már csak egy hónap és kezdődik a budapesti atlétikai világdöntő

Atlétika
1 órája

„Nincs előre odaadva semmi!” – Molnár Attila is megkezdi Eb-szereplését

Atlétika
1 órája

Mind a hat magyar atléta búcsúzott kedd délelőtt

Atlétika
1 órája

Egy hónap múlva 38 magyarral rajtol a cselgáncs Grand Slam

Egyéb egyéni
2 órája

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
3 órája

Matthäus szerint Nagelsmann-nak külföldön kellene munkát keresnie

Német labdarúgás
4 órája