NB II: élvonalbeli játékosok Veszprémben, Honma is érkezik

2012.06.26. 08:51
A legutóbbi szezont a Nyugati csoport 6. helyén záró Veszprém NB II-es labdarúgócsapata megkezdte a felkészülést az új szezonra. A csapat játékoskeretében több változás is várható.

A labdarúgó NB II következő szezonja már az átszervezés jegyében zajlik, ugyanis a mostani két csoportból a 2013–2014-es szezonra már csak egy lesz, amelybe a 2012–2013-as idény két csoportjának 2–5. helyezettje jut be, illetve az osztályozók győztesei (csoportonként a 6-8. helyezettek játszanak osztályozót az NB III-as bajnokokkal). A nyári felkészülést hétfőn megkezdő Veszprém célja a legjobb öt hely valamelyikének elérése.

Távozott a csapattól, így nem volt ott az első foglalkozáson a korosztályos válogatott Lang Ádám, aki a Győri ETO-hoz igazolt, míg Hegedűs Gyula játékjogát korábban felfüggesztette a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ), a védő valószínűleg amatőrként külföldön folytatja pályafutását.

Molnár Zoltán szerződése lejárt, szóban már megegyezett a csapattal, még egy évre marad. Biztosan érkezik Vágó Levente, a húszesztendős szegedi védekező középpályás – tudósít a naplo-online.hu.

Korábban készült már a csapattal, ám minden bizonnyal ezúttal Veszprémbe szerződik Honma Kazuo, a japán csatár, aki korábban több élvonalbeli csapatban is futballozott. Szintén van már első osztályú rutinja Szabó Zsoltnak. A Vasas nevelése ugyancsak támadó. Baranyai Norbert a BKV Előrében játszott, a 25 esztendős belső védő az augusztusi rajtnál valószínűleg veszprémi mezben lép pályára, sorsáról a napokban döntenek. A Gyirmótról távozó 27 éves védő, Makrai László is közel áll a megállapodáshoz a veszprémi vezetőkkel, jelentős esély van tehátarra, hogy ő is Veszprémben folytassa pályafutását.

Vágó Attila vezetőedző csapata az augusztus 18-i bajnoki rajtig a tervek szerint tizenhárom felkészülési mérkőzésen lép pályára. Érdekesség, hogy az ellenfelek közül hét első osztályú lesz. Többek között a Ferencvárossal, a Pápával, a Pakssal, a Haladással és a Siófokkal is összecsapnak a veszprémiek. A Bp. Honvéd például éppen a VFC ellen tartja főpróbáját nemzetközi fellépése előtt: a másodosztályú csapat július 1-jén látogat a kispestiekhez.

 

Legfrissebb hírek

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
2026.09.25. 19:15

A lehető legjobbkor jön a klub-vb a Veszprémnek

Kézilabda
2026.09.24. 06:54

Izgalmas döntetlent játszott az ETO University és a Tatabánya

Kézilabda
2026.09.18. 20:13

Dolgozzunk és beszéljünk! – Szokolai László stabil rendszert működtet Veszprémben

Úszás
2026.08.24. 10:57

A Veszprém a Kielce elleni sima győzelemmel zárta a felkészülést

Kézilabda
2026.08.22. 22:19

Kívülálló a kenesei kapuból – interjú Porga Gyulával

Képes Sport
2026.08.21. 12:18

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 22:55

A Veszprém legyőzte a Portót a spanyolországi torna döntőjében

Kézilabda
2026.08.14. 21:41