NB II: Elek Ákos, Orbán Gáspár is a Puskás Akadémia keretében

2012.07.17. 10:50
Megrostálta keretét az NB II-ben szereplő Puskás Akadémia FC vezetőedzője, Benczés Miklós, ezzel kialakult a felcsúti együttes magja a 2012–2013-as szezonra – adta hírül a pfla.hu.

A keretben egyelőre két kapus és húsz mezőnyjátékos van, az akadémia U19-es bajnokcsapatából Gajdos Zsolt, Károly Bálint és Papp Máté került a Puskás AFC keretébe. Benczés Miklós még rutinos játékosokkal tervezi megerősíteni a keretet, elsősorban csatár- és középpályás posztra igazolna. A szűkítésnél kimaradt Babos Barna, Király Patrik, Jankovics Zsolt és Varga Tamás.

Érdekesség, hogy a kihirdetett keret tagja a válogatott védekező középpályás, Elek Ákos, aki azonban alighanem még a nyáron klubot vált. Szintén kerettag a DVSC által csábított Szakály Dénes, Orbán Viktor miniszterelnök fia, Orbán Gáspár, a Videoton előtt többek között a Crvena zvezdában is megfordult Jeff Silva, valamint – csapatkapitányként – Polonkai Attila.

 

A PUSKÁS AKADÉMIA FC KERETE AZ NB II-RE
Kapusok: Gábor Péter, Sándor László
Mezőnyjátékosok: Balog Gergely, Baracskai Roland, Elek Ákos, Elek Bence, Farkas Norbert, Gajdos Zsolt, Károly Bálint, Kleinheisler László, Margitics Andor, Molnár Tibor, Orbán Gáspár, Papp Máté, Papp Szilárd, Papucsek Barna, Polonkai Attila, Jeff Silva, Soós János, Szakály Dénes, Szeleczki Alex, Vaszicsku Gergő

 

Legfrissebb hírek

Hosszabbított lengyel védőjével a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
8 órája

Labdarúgás: döntetlent játszott Ausztriával az U17-es válogatott

Utánpótlássport
12 órája

Van 150 millió forintja? Megveheti a 2023-as kazah bajnokcsapatot

Minden más foci
15 órája

Labdarúgás: az ajánlás hatása – jóval több fiatalperc az NB I-ben

Utánpótlássport
16 órája

Konferenciát tartottak az erőfejlesztés, a rehabilitáció és az adatelemzés aktuális kérdéseiről

Minden más foci
17 órája

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

A Szparinál van motiváció; a Puskás Akadémia–MTK meccsen többen búcsúzhatnak

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 10:49

Labdarúgás: kikapott az U18-as válogatott Törökországban

Utánpótlássport
2026.05.13. 17:36
Ezek is érdekelhetik