Megyei foci: öt évre eltiltották a bírót verő labdarúgót

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.11.22. 15:01
Öt évre eltiltották a játéktól azt a bíróverő Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei labdarúgót, aki ellen a rendőrség is eljárást folytat garázdaság, valamint súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – közölte a térségi rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Fedor Rita elmondta: a vasárnapi, Encsencs–Geszteréd megyei III. osztályú labdarúgó-mérkőzésen történt bíróverés ügyében még tart a rendőrségi nyomozás, szakértőt vontak be annak megállapítására, hogy a bántalmazott játékvezető felépülése mennyi időt vesz igénybe.

A 27 éves encsencsi labdarúgónak a sportfegyelmije már lezajlott, a Magyar Labdarúgó-szövetség megyei fegyelmi bizottsága öt évre, 2017. november 18-ig eltiltotta a játéktól – ismertette.

K. András encsencsi lakos a 2–0-s vendéggyőzelemmel végződő mérkőzés 90. percében bántalmazta a 37 éves nyírbátori futballbírót, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okozva neki, a játékvezető-asszisztenst pedig megrúgta.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik