NB II: kialakultak a keretek a Kelet-Nyugat gálára

2012.11.29. 06:32
A labdarúgó NB II Nyugati csoportjának csapatát irányító Bognár György és a Keleti csoport legjobbjaiból álló együttest vezénylő Dajka László is összeállította keretét a pénteken 13 órakor kezdődő Kelet–Nyugat gálára, amelyet Telkiben rendeznek. A Puskás Akadémia a Nyugat válogatottjába hat játékost is delegál.

Kelet válogatottjába a Dunakanyar-Vác adja a legtöbb futballistát, Mózner János együtteséből három játékos került be a keretbe. Az mlsz.hu beszámolt róla, hogy a mérkőzésnek a presztízsen túl is van tétje, ugyanis a két csapat legjobbjaiból az idén is összeáll az NB II válogatottja, amely januárban másfél hetes törökországi edzőtáborozáson vesz részt, és több nemzetközi mérkőzést játszik. Ezt a 20 fős csapatot a két szakvezető állítja össze a gálamérkőzésen mutatott teljesítményeket figyelembe véve.

A KELETI CSOPORT VÁLOGATOTTJA
Kapusok: Dombó Dávid (Vác), Molnár F. Tamás (Orosháza)
Mezőnyjátékosok: Bokros Tibor (Balmazújváros), Lengyel Dániel (Békéscsaba), Kenderes Zoltán (Ceglédi VSE), Bognár István (Mezőkövesd), Csorba Szabolcs (Nyíregyháza), Reznek Donát (Nyíregyháza), Tóth Dániel (Orosháza), Olasz Dénes (Putnok VSE), Zimányi Ádám (Putnok VSE), Kiss Róbert (Szeged 2011), Lengyel Béla (Szolnok), Tisza Kálmán (Szolnok), Papp Kristóf (Vác), Króner Martin (Vác), Katona Máté (Vasas), Mundi Roland (Vasas)
A NYUGATI CSOPORT VÁLOGATOTTJA
Kapusok: Horváth Gábor (BKV Előre), Czirjék Zoltán (Puskás Akadémia)
Mezőnyjátékosok: Major Norbert (Ajka), Szőllösi Tamás (Baja), Burucz Barna (Csákvár), Csordás Szabolcs (Csákvár), Lázár Patrik (Gyirmót), Kovács Tamás (Kozármisleny), Margitics Andor (Puskás Akadémia), Kleinheischler László (Puskás Akadémia), Szakály Dénes (Puskás Akadémia), Baracskai Roland (Puskás Akadémia), Farkas Norbert (Puskás Akadémia), Gaál Bálint (Sopron), Kornis Attila (SZTK), Izing Martin (Tatabánya), Domokos Bálint (Tatabánya), Vágó Levente (Veszprém)
Legfrissebb hírek

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

A ráadásban mentett pontot a Karcag Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:38

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A BVSC ellen izzadta ki első sikerét a KTE

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:23