NB II: „A Vasas oda kerülhet, ahová való, az élvonalba”

2012.12.14. 08:31
null
A tavaszi szezonban már nem Szapor Gábor irányít Angyalföldön<br />(Fotó: Pozsonyi Zita)
Nyáron még az is kérdéses volt, hogy egyáltalán elindulnak-e az NB II-ben. A Vasas nem csupán kiesett az előző szezonban, de gyakorlatilag tönkre is ment, ám a hatalmas adósság ellenére – mint a mesében – érkezett egy jótevő, Michael Budzinski német üzletember, s megmentette, újjáépítette az angyalföldi csapatot, amely három pontra áll a feljutástól, és ott van a legjobb nyolc között a Magyar Kupában. Ez Szapor Gábor vezetőedző munkáját is dicséri, akinek a héten jövő nyárig meghosszabbították lejáró szerződését. A szakember a klubnál kialakult viszonyokról is nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

„A német tulajdonos időt, energiát és pénzt nem sajnálva állította talpra a klubot, nem tudom, nélküle mi lenne a Vasassal. De rengeteg munka van ám abban, hogy itt tartunk. Varga Endre és Christian Kraut cégvezető a nap huszonnégy órájában itt van a pályán, és megállás nélkül dolgozik. Ennek is köszönhetjük, hogy a fizetések percre pontosan érkeznek, s hogy a Vasas visszanyerte hitelét a futball világában. És hogy nekem, no meg a futballistáknak csak a futballra kell figyelnünk" – fogalmazott Szapor Gábor a Nemzeti Sportnak adott interjúban.

A szakember azt is elmondta, a megfelelő körülményeket az is mutatja, hogy a tervek szerint február negyedike és tizedike között Antalyában edzőtáborozhat a csapat. Ugyanakkor a tulajdonos türelmes a csapattal szemben.

Michael Budzinski úr többször is mondta, hogy megvan a türelem, ha az idény végén nem sikerül a feljutás, utána megint megpróbáljuk. Én viszont e tekintetben nem szeretnék türelmes lenni, gondolom, így vannak ezzel a Vasas-drukkerek is. Óriási lehetőség előtt állunk. Ahhoz képest, hogy a csapat nagyjából a harmadik-negyedik fordulóban kezdett összeállni, csak három pont a hátrányunk a listavezető Békéscsaba mögött. Reális esélyünk van rá, hogy a Vasas oda kerüljön, ahová való, az élvonalba" – nyilatkozta Szapor Gábor, aki a játékoskeretre is kitért.

„Ez a keret jó alap arra, hogy NB I-esek legyünk, ám magam is látom, sőt szorgalmazom, hogy erősíteni kell. Legalább négy minőségi futballistát szeretnék a január hetediki felkészülés kezdetére az öltözőben látni. Olyan játékosokat, akik már most első osztályú minőséget képvisel. Egy-egy védőt és középpályást, valamint két támadót. Már zajlanak a tárgyalások" – mondta a szakvezető, aki azt is hozzátette, hogy jövőre két saját nevelésű fiatal, Varga Szabolcs, valamint Cseke Benjámin is az első kerettel kezdi meg a munkát.

A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN!

 

Legfrissebb hírek

Alekszandar Pesics távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 órája

A DVTK szerette volna, ha marad, Sajbán Máté mégis elhagyja a klubot

Labdarúgó NB II
5 órája

Szegedről jön a KTE harmadik igazolása – hivatalos

Labdarúgó NB II
Tegnap, 13:48

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 09:51

Ajkáról érkezik kapus Kecskemétre a távozó Varga Bence helyére

Labdarúgó NB II
2026.05.19. 10:52

„Mim Gergely kész a visszatérésre, egy új feladatra”

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 15:03

ZTE: két érkező hamarosan aláírhat; Akpe újabb kérője; többen távoznak

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 14:10

Keane korábbi játékosaival tárgyalhat a Fradi, ha marad az edző – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 12:38
Ezek is érdekelhetik