NB II: erősítene a Békéscsaba, kolumbiai is érkezhet

2012.12.05. 21:47
Tovább erősítené keretét a labdarúgó NB II Keleti csoportjának őszi bajnoka, a Békéscsaba. Dajka László vezetőedző szerint három-négy posztra mindenképp igazolnának, de a télen több kolumbiai futballista is érkezik próbajátékra.

„A fiúk december 6-áig edzésben maradnak, majd szabadságot kapnak. A felkészülést várhatóan január elején kezdjük. A keretben három-négy poszton szeretnénk erősíteni. Várhatóan a télen néhány kolumbiai labdarúgó is érkezik próbajátékra. Velük együtt öt-hat új embert szeretnénk megnézni, és majd ezután döntünk a leigazolásukról.

Nagyon nehéz félév elé nézünk, sokat kell tennünk a tavaszi jó szereplésért, de az ősszel elvégzett munka jó alapot jelent ehhez. Nagy tervei vannak a mögöttünk álló Vasasnak, de lehetnek meglepetéscsapatok is. Végig szoros küzdelem várható, és mi szeretnénk, ha csak egy kis előnnyel is, de az élen maradni, amihez kell Fortuna segítsége is" – nyilatkozta a Békéscsaba vezetőedzője, Dajka László a klub hivatalos oldalának.

Legfrissebb hírek

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
12 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
13 órája

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

NB II: soroksári távozók, BVSC-érkező; nem feleltek meg a diósgyőri próbajátékosok

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 22:23
Ezek is érdekelhetik