Felkészülés: a Puskás Akadémia legyőzte a Videoton II-t

2013.01.25. 15:52
A labdarúgó NB II Nyugati csoportjában listavezető Puskás Akadémia felkészülési mérkőzésen 3–1-es győzelmet aratott a harmadosztályban érdekelt Videoton II ellen – számol be róla a vidi.hu.

A Puskás Akadémiánál Nagy Dániel, Baracskai Roland és Junior, míg az NB III-as Videoton II-nél Molnár Tibor volt eredményes.

A másodosztályú együttes egyébiránt február 8-tól tizenegy napon át a törökországi Antalyában edzőtáborozik, s már az is kiderült, mely csapatok ellen és mikor játszik edzőmeccset Benczés Miklós csapata.

Február 10-én 15 órakor az ukrán másodosztályú Avanhard Kvamatorszk, 12-én szintén 15 órakor a román első ligában szereplő Gaz Metan Medias, 13-án 15 órakor pedig az orosz harmadik vonalbeli FK Kaluga lesz az ellenfél.

Február 16-án két meccs vár az NB II Nyugati csoportjának első helyén álló gárdára: délelőtt fél tízkor a román másodosztályú FC Bihor, 15 órakor a román harmadosztályú Fortuna Brazi ellen tesztelhet a tavaszi szezonra a Puskás Akadémia.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
16 órája

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

A ráadásban mentett pontot a Karcag Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:38

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26