Utánpótlás: a Puskás-akadémia Székelyföld felé terjeszkedik

SZIRÁKY LÁSZLÓSZIRÁKY LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2013.01.14. 17:52
A felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó-akadémia megkezdte a székelyföldi labdarúgó-palánták felkutatását. A merítési bázis kiszélesítését egy felmérésre alapozzák, miszerint körülbelül negyvenezer focistacsemete kell ahhoz, hogy egy Albert, Nyilasi, Détári szintű világklasszist felneveljenek.

Az együttműködés kimunkálói úgy vélik, a magyar labdarúgás bázisát feltétlenül ki kell terjeszteni a határon túl élő tehetséges magyar gyerekek felkutatására, ezért Székelyföldön akadémiafiókot indít be a Felcsúton jelenleg hetven 12 éven felüli – közöttük három székelyföldi – focistapalántát nevelő Puskás Ferenc Labdarúgó-akadémia.

Az akadémiafiókok egyelőre Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson, Baróton és Sepsiszentgyörgyön kezdik meg a 7-13 év közötti gyerekek toborzását.

„Csíkszeredában már működik egy anyaországbeli szakemberek által is elismert sportbázis, ahol még az idén át fognak adni egy nagypályás mérkőzésekre is alkalmas műfüves pályát, valamint egy bentlakást – ismertette az akadémia kezdeti lépéseit Kertész Dávid, aki részt vett már egy felcsúti felkészítőn, és az OSK Sepsiszentgyörgy labdarúgóklub égisze alatt fog a háromszéki focista gyerekekkel foglalkozni. – Folyamatosan számíthatunk az anyaországi felcsúti akadémiára a szakmai irányításban, továbbképzésben, valamint az anyagi források előteremtését illetően. A toborzást beindítottuk, a tervek szerint legkésőbb 2014-ben Sepsiszentgyörgyön is megépítenek egy műfüves pályát, addig a városi stadion gyepszőnyegén, illetve termeiben fog működni az akadémiai képzés."

Legfrissebb hírek

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
15 órája

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 1:15

Kosárlabda: harmadik lett az U16-os fiúválogatott a Szent István-kupán

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:50

Vívás: mindkét párbajtőrcsapat aranyérmes a kairói junior-világkupán!

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:20

Tekvondó: Olimpiai Reménységek Versenyét rendeznek Békéscsabán

Utánpótlássport
2026.02.01. 17:04

Úszás: klasszisok mentorszerepben

Utánpótlássport
2026.02.01. 09:04

Terepkerékpár: Vas Barnabás hatodik lett a hollandiai U23-as vb-n

Utánpótlássport
2026.01.31. 14:49
Ezek is érdekelhetik