NB II: sorra jönnek az új edző régi emberei a Vasashoz

2013.01.15. 18:31
Varga Endre, a labdarúgó NB II Keleti csoportjában szereplő Vasas ügyvezetője Szapor Gábor leváltása (és Dirk Berger kinevezése) után a Vasas TV-ben beszélt a klubnál történő változásokról.

A fiatal klubvezető elmondta, hogy éjt nappallá téve dolgoznak azon, hogy a klub gazdaságilag és szakmailag is rendbe jöjjön – ő személy szerint az elmúlt másfél évben alig látta a családját is. Az edzőcserét tényként közölte vele a német tulajdonos, ő csak végrehajtotta azt, amit kértek tőle.

A klubnak továbbra is nagy céljai vannak, ezért már négy új, már korábban a csapattal tréningező labdarúgót igazoltak le: az amerikai csatár, Jacob Wilson korábban a portugál második ligás Feirensét erősítette, de most szabadon igazolhatóként érkezik a csapathoz. A német bal oldali középpályás, Bastian Hohmann legutóbbi klubja szintén a Feirense volt, de ő is szabad státusúként érkezik az együtteshez. Érdekesség, hogy mindkét labdarúgó dolgozott már az új edzővel, Dirk Bergerrel a Germania Schöneiche nevű klubnál. A német Plauentől – innen érkezett az új tréner – az amerikai védekező középpályás, Shane Recklet jött, de magyar labdarúgót is szerződtettek az angyalföldiek, Popovics Bertold az Újpest B gárdáját hagyta ott a piros-kékek kedvéért.

„Aki Németországban helytáll – akár a Regionalligában vagy a harmadosztályban –, az itthon, az NB II-ben is meg fogja állni a helyét" – vélekedett Varga.

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:55

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

A ráadásban mentett pontot a Karcag Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:38