NB II: Ferenczi István is a Siófok kiszemeltjei között

2013.12.21. 08:46
Keresi, kutatja, de egyelőre nem találja – a mezőnyt ismerve nem csodálkozunk, hogy feje búbját vakargatva gondolkodik, melyik csatárt lehetne szerződtetni. Horváth Károly, a labdarúgó NB II-ben szereplő Siófok szakmai igazgatója Ferenczi Istvánt is szívesen látná csapatában.

„Nehéz helyzetben vagyok – mondta egy sóhajtás kíséretében Horváth Károly, a Siófok szakmai igazgatója. – Nem egyszerű jó befejező csatárt igazolni, a télen főleg nem, márpedig nekünk létfontosságú lenne egy ilyen típusú futballista. Nem vagyok elégedett a szerzett góljaink számával, mindössze huszonkettőig jutottunk, ez pedig kevés, nagyon kevés. Valóban felvetődött Ferenczi István neve, a korábban többek között a Ferencvárosban futballozó csatáré, aki jelenleg a szlovák harmadik ligás Nagymegyer játékosa, és ahogy a Nemzeti Sportban olvastam, szívesen hazatérne. Nem zárkózunk el a közös munka elől, hiszen korábban már bizonyított, leginkább arra vagyok kíváncsi, milyen állapotban van. Meglátjuk, mire jutunk, természetesen nemcsak az övé, hanem más neve is benne van a noteszben.”Horváth Károly, a Siófok szakmai igazgatója. – Nem egyszerű jó befejező csatárt igazolni, a télen főleg nem, márpedig nekünk létfontosságú lenne egy ilyen típusú futballista. Nem vagyok elégedett a szerzett góljaink számával, mindössze huszonkettőig jutottunk, ez pedig kevés, nagyon kevés. Valóban felvetődött Ferenczi István neve, a korábban többek között a Ferencvárosban futballozó csatáré, aki jelenleg a szlovák harmadik ligás Nagymegyer játékosa, és ahogy a Nemzeti Sportban olvastam, szívesen hazatérne. Nem zárkózunk el a közös munka elől, hiszen korábban már bizonyított, leginkább arra vagyok kíváncsi, milyen állapotban van. Meglátjuk, mire jutunk, természetesen nemcsak az övé, hanem más neve is benne van a noteszben.”

A támadószekcióba viszont már érkezett játékos.

„A legutóbb Pápán futballozó Ivancsics Gellérttel másfél évre szóló szerződést kötöttünk, így már valóban csak egy csatárt szerződtetnénk – folytatta a szakember. – A játékos majd' öt éve már szerepelt a Siófokban, jól is ment neki a játék, hiszen elvitte a Honvéd. Rúgótechnikája átlagon felüli, remélem, ezt bizonyítja is, és lesz lehetősége feljebb lépni. Csak úgy, mint nekünk. Jelenleg hétpontos lemaradással követjük a második, már feljutó helyen álló Dunaújvárost, de képes az együttes arra, hogy ledolgozza a hátrányát.”

A Siófok január 9-én kezdi el a felkészülést, első edzőmérkőzése 22-én a Budapest Honvéd ellen a Bozsik József Stadionban lesz, 25-én a Pécsi MFC ellen játszik, majd négy nappal később az MVM Paks ellen, de ez utóbbi még nem biztos. Az viszont igen, hogy a szakember keres, kutat egy befejező csatárt.

Legfrissebb hírek

NB III: két korábbi játékosa vásárolta meg a Siófokot

Labdarúgó NB II
2026.08.06. 15:20

Magyar Kupa: a Tiszafüred 16 gólt szerzett, a Gyulai Termál és a Salgótarján 12–0-val ment tovább

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 20:54

NB III: gólzáport rendezett a rajton a DVSC II, a Szolnok, a Dorog és az Iváncsa, hatgólos döntetlen Érden

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:10

Takács Péter elégedett a diósgyőri kerettel; Fehérváron jól sikerült a felkészülés

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 12:52

Feczkó Tamás szavait ki kellett sípolni, miután a játékosai „letámadták” – videó

Labdarúgó NB II
2026.05.04. 17:18

A Kaposvár kétgólos győzelemmel növelte előnyét az élen az NB III Délnyugati csoportjában

Labdarúgó NB II
2026.03.13. 20:13

Gyász: elhunyt a korábbi magyar bajnok és kupagyőztes labdarúgó

Labdarúgó NB I
2026.02.11. 13:07

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29