Vasas: Remili Mohamed marad - másfél évre írt alá

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.25. 10:45
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport Online értesülései, hogy Remili Mohamed marad a Vasasban – az angyalföldi klub Facebook-oldalának tájékoztatása szerint a klub másféléves szerződést kötött a játékossal..

„A kétlábas, 28 éves Remili Mohamed, régi-új játékosunk, mint ismert 2013. december 31-én lejárt szerződése csapatunknál és a régi vezetés nem tartott rá igényt. Szerencsére az új vezetés határozottan az értésére adta, hogy számít a játékára. Ennek megfelelően a tavaszi felkészülés elejétől fogva a támadó középpályásként illetve szélsőként is bevethető játékos együtt edzett a csapattal. Vancsa Miklóssal lefolytatott tárgyalások eredményesek voltak, így mindenben meg tudtak állapodni a felek” – áll a Vasas tájékoztatásában.

Tegnap a korábbi válogatott Ferenczi István írt alá a Vasashoz.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők: Ferenczi István (Nagymegyer – MSK Vel'ky Meder, Szlovákia), Menyhárt Attila (szabadon igazolható, legutóbb Siófok)
Távozik/távozhat: Fabrício Lopes Alcantara (brazil, ?), Cleyton Coelho dos Santos „Boka” (brazil, ?), Horia Crisan (román, ?), Bastian Hohmann (német, ?), Shane Recklet (amerikai, ?), Tom Schulz (német, ?), Jacob Wilson (amerikai, ?), Zamostny Balázs (Újpest FC – kölcsönből vissza)
Kiszemeltek: Burányi Tamás (Schwandorf – Ausztria), Erős Ronald (Újpest FC), Fitos László (Gyirmót FC Győr), Füredi Ádám, Grúz Tamás (Szolnoki MÁV FC), Katona Máté (szabadon igazolható), Kálmán Tamás (Veszprém), Kovács Ádám (szabadon igazolható, legutóbb Nyíregyháza Spartacus, az ősszel Nyírbátor FC – kölcsönben), Murányi Ádám (Nagymegyer – MSK Vel'ky Meder, Szlovákia), Nagy Tamás (szabadon igazolható), Papucsek Barna (Puskás AFC), Piller József (szabadon igazolható, legutóbb Egri FC), Szélesi Zoltán (Újpest FC), Vég Bence (Kozármisleny), Tamás László (szabadon igazolható)

Legfrissebb hírek

A Sky Sports is tényként kezeli Robbie Keane távozását

Labdarúgó NB I
1 órája

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
2 órája

Alekszandar Pesics távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
23 órája

A DVTK szerette volna, ha marad, Sajbán Máté mégis elhagyja a klubot

Labdarúgó NB II
23 órája

Szegedről jön a KTE harmadik igazolása – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.21. 13:48

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 09:51

Ajkáról érkezik kapus Kecskemétre a távozó Varga Bence helyére

Labdarúgó NB II
2026.05.19. 10:52

„Mim Gergely kész a visszatérésre, egy új feladatra”

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 15:03
Ezek is érdekelhetik