Felkészülés: súlyos vereséget szenvedett a Haladás II

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.07. 22:58
A Haladás második csapata súlyos vereséget szenvedett a Mattersburg II-től a két együttes pénteki felkészülési mérkőzésén – igaz, a szombathelyieknél két-három évvel fiatalabb játékosok léptek pályára, mint az osztrákoknál.

Az osztrák együttes első keretének három játékosa is szerepet kapott a mérkőzésen, a csapat többi futballistája pedig 20-21 éves – ellentétben a 17-18 esztendős szombathelyi fiatalokkal. Ennek ellenére az első félidőben helytállt a Haladás II, több ziccert is kihagyott. Egy félpályánál eladott labda, valamint egy szöglet után mégis a hazaiak jutottak kétgólos előnyhöz. A szünet után megmutatkozott a hazaiak fizikai fölénye, a nagymartoniak bedarálták a vasiakat – számolt be róla a klub hivatalos honlapja.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Mattersburg II (osztrák)–Haladás II 6–0 (2–0)
Nagymarton (Mattersburg), 50
néző.
HALADÁS II: Ikotin – Bedi (Angyal,46.), Gabura (Hirschler, 46.), Havasi, Milkó – Győrffy (Jancsó, 60.), Tóth M. (Tihanyi, 46.), Dedics (Rácz, 60.) – Németh Á. (Grabant P., 60.), Vlasits, Bak. Edző: Tóth László Forrás: haladas.hu

Legfrissebb hírek

A DAC döntetlent játszott az Austria Wiennel

Minden más foci
2026.01.26. 16:45

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Női pólóválogatottunk négy góllal megverte a világbajnok görögöket

Vízilabda
2026.01.21. 19:19

Felkészülés: a Honvéd és a Csákvár is kikapott Törökországban

Labdarúgó NB II
2026.01.20. 19:42

NB II: Honvéd-vereség a beleki edzőmeccsen

Labdarúgó NB II
2026.01.18. 21:11

Felkészülés: hét gólt rúgott az ETO Akadémiának a Komáromi FC

Labdarúgó NB I
2026.01.18. 14:12

Ötgólos vereséget szenvedett női válogatottunk az amerikaiak ellen

Vízilabda
2026.01.17. 17:50
Ezek is érdekelhetik