Vasas: Grúz Tamás fél évre kölcsönbe érkezik - hivatalos

2014.02.21. 10:52
Korábbi információnknak megfelelően Grúz Tamás kölcsönben az NB II-ben szereplő Vasasnál folytatja pályafutását.

Már beszámoltunk arról, hogy az FTC-től az egész szezonra kölcsönvett Grúz távozni akar Szolnokról. Emiatt Szolnokon már is nem számoltak vele az első csapatnál, az U21-es együtteshez irányították, így a 28 esztendős Grúz nem utazott el a csapat horvátországi edzőtáborába sem. A Vasas hivatalosan is bejelentette a játékos kölcsönvételét.Már beszámoltunk arról, hogy az FTC-től az egész szezonra kölcsönvett Grúz távozni akar Szolnokról. Emiatt Szolnokon már is nem számoltak vele az első csapatnál, az U21-es együtteshez irányították, így a 28 esztendős Grúz nem utazott el a csapat horvátországi edzőtáborába sem. A Vasas hivatalosan is bejelentette a játékos kölcsönvételét.

Vancsa Miklós ügyvezető igazgató elmondta, Grúz jelenleg a Ferencváros igazolt játékosa (az elmúlt egy évben a Szolnoknál szerepelt kölcsönben), ám mindkét fél nyitott arra, hogy nyártól a Vasas labdarúgója legyen.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők: Ferenczi István (Nagymegyer – MSK Vel’ky Meder, Szlovákia), Grúz Tamás (Ferencváros – kölcsönbe, az ősszel a Szolnoki MÁV-nál kölcsönben), Kiss Róbert (Veresegyház VSK), Menyhárt Attila (szabadon igazolható, legutóbb Siófok), Nagy Tamás (szabadon igazolható, legutóbb Southern Stars FC – Ausztrália), Nánási Balázs (szabadon igazolható, legutóbb ZTE FC), Orbán Soma (szabadon igazolható, legutóbb Dunaújváros PASE), Pál Dávid (szabadon igazolható, legutóbb ZTE FC), Piller József (szabadon igazolható, legutóbb Egri FC), Szabó Bence (Tatabánya), Tamás László (szabadon igazolható)
Távozik/távozhat: Fabrício Lopes Alcantara (brazil, ?), Boda József (Soroksár SC), Cleyton Coelho dos Santos „Boka” (brazil, ?), Hermány Bence (?), Horia Crisan (román, ?), Bastian Hohmann (német, Erzgebirge Aue – Németország), Nagy Gábor (visszavonult), Shane Recklet (amerikai, ?), Tom Schulz (német, FC Schönberg 95 – Németország), Jacob Wilson (amerikai, SpVgg Bayern Hof – Németország), Zamostny Balázs (Újpest FC – kölcsönből vissza)
Kiszemeltek: Kovács Gábor (Paksi FC), Szélesi Zoltán (Újpest FC)

 

Legfrissebb hírek

A Sky Sports is tényként kezeli Robbie Keane távozását

Labdarúgó NB I
3 órája

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
4 órája

Alekszandar Pesics távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:37

A DVTK szerette volna, ha marad, Sajbán Máté mégis elhagyja a klubot

Labdarúgó NB II
Tegnap, 13:24

Szegedről jön a KTE harmadik igazolása – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.21. 13:48

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 09:51

Ajkáról érkezik kapus Kecskemétre a távozó Varga Bence helyére

Labdarúgó NB II
2026.05.19. 10:52

„Mim Gergely kész a visszatérésre, egy új feladatra”

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 15:03
Ezek is érdekelhetik