NB II: egy éve szakított vele a Vasas, most két évre aláírt

2014.07.18. 18:29
Visszatért a labdarúgó NB II-ben szereplő Vasashoz Polényi Gábor, aki korábban már volt az angyalföldiek játékosa.

„A 23 éves Polényi Gábor hazatért csapatunkhoz és kétéves szerződést írt alá a Vasassal” – olvasható a vasasfc.hu-n, az angyalföldi egyesület hivatalos honlapján.

A jobb és a bal szélen is bevethető védő Diósgyőrben nevelkedett, onnan került 2010-ben a Vasashoz, amelynek akkori vezetősége azonban 2013-ban szerződést bontott vele. Polényi a legutóbbi idényben a másodosztályú Nyíregyházát erősítette, ám az idény végeztével lejárt a szerződése.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők: Gál Mátyás (DVSC-Teva, kölcsön után végleg), Hajdú Norbert (ZTE), Nagy Dániel (Siófok), Polényi Gábor (szabadon igazolható, legutóbb Nyíregyháza), Preklet Csaba (ZTE), Takács Krisztofer (MTK U21)
Távozott/távozhat: Engel Alex, Gál Mátyás (mindkettő DVSC-Teva – kölcsönből vissza), Remili Mohamed (Puskás Akadémia FC?), Izing Martin (Mezőkövesd-Zsóry?), Nagyházi Dávid (?), Szedlár Zoltán (?), Cseke Benjámin (DVSC-Teva)
Kiszemeltek: Kenesei Krisztián (Lombard Pápa), Kovács Gábor (Paksi FC), Rajczi Péter (szabadon igazolható, legutóbb Mezőkövesd), Engel Alex (DVSC-Teva), Merczel Zsolt (BKV Előre),

Legfrissebb hírek

A Sky Sports is tényként kezeli Robbie Keane távozását

Labdarúgó NB I
7 órája

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
9 órája

Alekszandar Pesics távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:37

A DVTK szerette volna, ha marad, Sajbán Máté mégis elhagyja a klubot

Labdarúgó NB II
Tegnap, 13:24

Szegedről jön a KTE harmadik igazolása – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.21. 13:48

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 09:51

Ajkáról érkezik kapus Kecskemétre a távozó Varga Bence helyére

Labdarúgó NB II
2026.05.19. 10:52

„Mim Gergely kész a visszatérésre, egy új feladatra”

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 15:03
Ezek is érdekelhetik