NB III: az edző az eltiltás ellenére is irányított, kirúgták

Vágólapra másolva!
2014.10.30. 16:51
A labdarúgó NB III Keleti csoportjában a kiesés elől menekülő Gyöngyösnél a vasárnapi, Jászberény elleni bajnokin már nem Majzik Zoltán irányítja a csapatot.

A gyöngyösiek új vezetőedzője a heol.hu beszámolója szerint Tóth János, aki Aczél Zoltánt és Földesi Károlyt előzte meg az NB III Keleti csoportjának utolsó előtti helyén szerénykedő Gyöngyös kispadjáért induló versenyben.heol.hu beszámolója szerint Tóth János, aki Aczél Zoltánt és Földesi Károlyt előzte meg az NB III Keleti csoportjának utolsó előtti helyén szerénykedő Gyöngyös kispadjáért induló versenyben.

A menesztett szakvezető, Majzik Zoltán az MLSZ közlése szerint a Cigánd ellen 1–0-ra elveszített mérkőzésen eltiltása ellenére folyamatosan instrukciókkal látta el csapatát, az asszisztens személyét durván sértette, a találkozó lefújását követően pedig a pályára ment és a játékvezetőt is inzultálta.

„Majzik hetekkel ezelőtt jelezte, ha úgy tud segíteni nehéz helyzetben lévő csapatán, hogy távozik, akkor feláll a kispadról. Akkor még meggyőztük a maradásról, de ezúttal már cselekednünk kellett" – mondta a heol.hu-nak Benus Ferenc, a gyöngyösiek szakosztályvezetője.

Legfrissebb hírek

NB III: új tulajdonos vette át a Pécsi MFC-t

Labdarúgó NB II
2025.09.09. 18:42

NB III: Horváth Ferenc vereséggel nyitott Tatabányán, kikapott az FTC II

Labdarúgó NB II
2025.09.07. 18:41

NB III: a Bicskét is legyőzte a Dorog, és továbbra is hibátlan

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 23:09

Horváth Ferenc lett a Tatabánya vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 12:17

Hat meccs, egy pont – távozott az NB III-as Pénzügyőr trénere

Labdarúgó NB II
2025.09.03. 13:55

NS-infó: visszatérhet – Horváth Ferenc ezzel a magyar klubbal tárgyal

Labdarúgó NB II
2025.09.02. 12:21

NB III: tízgólos győzelmet aratott a Gyirmót, hibátlan maradt a Dorog és az FTC II is

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 21:00

„Ragyogásra született” – ilyen a szegedi kézilabdacsapat új meze

Kézilabda
2025.08.28. 17:32
Ezek is érdekelhetik