NB II: hat gólt szerzett a Cegléd, két új szerzeménye is betalált

Vágólapra másolva!
2015.01.24. 19:34
A labdarúgó NB II-ben szereplő Cegléd első hazai felkészülési mérkőzésén 6–2-re legyőzte a harmadosztályú Dabast. Szabó István együttesében Kormos László, Laczkó Milán és Farkas István mellett két új szerzemény, Nikola Pantovics és Farkas Zoltán is betalált.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEKFELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK

Ceglédi VSE–FC Dabas (NB III) 6–2
Ceglédi gólszerzők:
Kormos (2), Laczkó M., Farkas I., Farkas Z., Pantovics

A Cegléd vezetősége Nikola Pantovics megszerzése után szóban megegyezett újabb három játékossal, így Balog Marcell, Farkas Zoltán és Kovács Dániel is a Pest megyeieket erősíti tavasszal. A csatár, Balog Marcell korábban már játszott Cegléden, most Kiskunfélegyházáról tért vissza a csapathoz, míg a szintén támadóposzton bevethető Farkas Zoltán a Győri ETO második csapatától érkezett. A harmadik új szerzemény a bal oldali középpályás, Kovács Dániel, aki pályafutása során szerepelt a Vasasban és Kozármislenyben is, de az elmúlt másfél évben nem volt klubja.

KORÁBBAN

Mezőkövesd Zsóry–FC Tiszaújváros (NB III) 2–0
MEZŐKÖVESD, 1. félidő: Dombó – Búrány, Gengeliczki, Dvorschák, Engel – Tajthy, Takács P., Kulcsár K. – Molnár G., Bajzát, Medgyes. 2. félidő: Herceg – Hegedűs Cs., Gengeliczki, Baracskai, Hegedűs D. – Hanzl, Csirmaz, Tajthy (Dorkó) – Furár, Máté J., Lukács R.
G:
Máté J. (2)

Szolnoki MÁV-Stadler Rail FC–FC Hatvan (NB III) 2–0
Szolnok, műfüves pálya, 50 néző
SZOLNOK, 1. félidő:
Pokorni – Vári, Racskó, Mile, Fritz – Kenderes, Mundi – Tóth D., Zsolnai, Lengyel B. – Tóth B. 2. félidő: Nacsa – Galambos, Tóth P., Papucsek, Fritz (Kovács R.) – Tóth B., Mundi, Csirszki – Rokszin, B. Tóth, Lengyel B.
G: Tóth B., Lengyel B.

Balatonfüred–Aqvital FC Csákvár – elmaradt
A csákváriak a rossz időjárási viszonyok miatt nem jutottak el Balatonfüredre.

Szeged 2011-Grosics Akadémia–UTA Arad (romániai) 1–1
SZEGED, 1. félidő:
Szántai – Szabó P., Szilvási, Markovics, Mészáros – Fitos, Berde, Veszelinov, Zabari – Karacs, Polareczki. 2. félidő: Szántai – Oláh G., Szilvási, Szabó Cs., Pászka – Kéri, Máté P., Hegedűs E., Zelenyánszki – Oláh L., Germán
Szegedi gólszerző:
Berde

A szegedma.hu információi szerint szombat délután másfél évre szóló szerződést írt alá a Szeged 2011-hez Polareczki Roland, aki így hivatalosan is csatlakozik Nyilas Elek alakulatához. A korábban a ZTE-ben is futballozó 24 éves csatár a szlovén harmadosztályú ND Lendava 1903-tól érkezett a klubhoz.

Karacs Péter személyében egy másik csatárt is tesztelt Nyilas Elek. A 20 éves támadó a Budapest Honvéd második csapatában kilenc alkalommal lépett pályára az NB III Keleti csoportjában az ősszel, ezeken a találkozókon egy gólt szerzett.

Békéscsaba 1912 Előre–Várfürdő­-Gyulai Termál FC (NB III) 2–6 (0–3)
Kórház utca, műfüves pálya, 50 néző
Békéscsaba: Koszecz – Vozár, Zsömbörgi, Pataki, Zámbori – Purguly, Pilán, Szántó, Tóth Gergely – Lakatos, Solymosi. Játszott még: Szólik (kapus), Tóth Gergő, Soós J., Pojendán, Guerrero, Kormány, Sandru, Daróczi
G: Lakatos, Szántó, ill. Laurinyecz Á. (2), Nagy G. (2), Burai, Gyevi­-Nagy

A békéscsabaiaknál a fiatalok kaptak lehetőséget, a felnőttkeret a DVSC-Tevával játszott, és 1–1-es döntetlent ért el.

A másodosztályú csapatok NB I-es ellenfelekkel szembeni eredményei:

BALMAZÚJVÁROS–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 1–1 (1–1)

DVSC-TEVA–BÉKÉSCSABA 1–1 (1–0)

LOMBARD PÁPA–FC AJKA 4–1 (0–1)

BP. HONVÉD–SOPRONI VSE 0–1 (0–1)

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC–MVM PAKS 1–3 (1–1)

DUNAÚJVÁROS–SZTK-ERIMA 1–2
Legfrissebb hírek

A DAC döntetlent játszott az Austria Wiennel

Minden más foci
2026.01.26. 16:45

NB II-es felkészülés: a Vasas három góllal verte meg a Mezőkövesdet, hetet vágott a Misleny

Labdarúgó NB II
2026.01.25. 22:30

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Felkészülés: nyert az NB II-es Békéscsaba, amely két új játékost is bejelentett

Labdarúgó NB II
2026.01.21. 19:19

Női pólóválogatottunk négy góllal megverte a világbajnok görögöket

Vízilabda
2026.01.21. 19:19

Felkészülés: DAC-döntetlen az OFK Beograd ellen

Minden más foci
2026.01.21. 18:02

Felkészülés: a Honvéd és a Csákvár is kikapott Törökországban

Labdarúgó NB II
2026.01.20. 19:42
Ezek is érdekelhetik