NB II: Skócia is képben volt, de inkább Gyirmótra igazolt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.01.30. 18:10
null
Gyurján Bence aláírt (Fotó: gyirmotfc.hu)
Gyurján Bence, a Haladás játékosa két és fél évre a Gyirmót FC játékosa lett – adta hírül a labdarúgó NB II 4. helyén álló klub hivatalos honlapja.

 

A futballista képviselője a napokban a skót élvonalbeli Motherwell-lel körvonalazódó megállapodásról beszélt a Nemzeti Sport Online-nak, a Szombathelyen nem marasztalt Gyurján Bence mégis az NB II-ben kötött ki.

A 22 éves középpályás a nyíregyházi akadémián nevelkedett, pályafutása során játszott az utánpótlás-válogatott minden korosztályában, az NB I-ben pedig – a HLSZ adatbankja szerint – 47 mérkőzésen lépett pályára.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYŐRNÉL
Érkezők: Bohner Roland (Szolnoki MÁV), Gyurján Bence (Haladás), Varga Róbert (Kecskeméti TE)
Kölcsönbe érkezők: Fejes János (Budapest Honvéd)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Kalmár Adrián (Dunaharaszti – próbajáték), Völgyi Dániel (Győri ETO)
Távozók: Illés Gyula (Abahani Limited Banglades), Sós Márkó (?)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszamentek klubjukhoz:
Távozhatnak:
Legfrissebb hírek

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Novák Csanád duplája kevés volt a győzelemhez, a KBSC az utolsó percben mentett pontot Gyirmóton

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:02

Megmaradt a gyirmótiak harmadosztályban szerzett lendülete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 11:46

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Weitner Ádám: Gyirmóton már nem létezik wellness-zóna

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 08:40

Előnyről kapott ki a Vidi Barcikán, létszámfölényben ikszelt a KTE – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 19:35

Novák Csanád góljaival győzte le a Gyirmót a Kozármislenyt

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 19:24

A gyirmóti Iván Alex góljában a gyeptégla is benne volt

Labdarúgó NB II
2026.07.28. 11:25