NB II: távozik Szolnokról a Fiorentinában is szereplő fiatal

2015.01.19. 11:16
Távozik a labdarúgó NB II-ben szereplő Szolnoki MÁV bő keretéből Szabó Zoltán Olivér. A 19 éves játékos októberben az olasz Cuoiopelli együttesétől érkezett Szolnokra, de csak három Ligakupa-mérkőzésen kapott lehetőséget – számolt be róla a klub honlapja.

A most 19 esztendős, szegedi születésű középpályás 2008-ban, 13 évesen került ki Olaszországba, ahol a Fiorentina kétéves megállapodást kötött vele. Ő volt az első magyar fiatal, akivel 16 éves kora előtt kötött szerződést nemzetközileg is jegyzett külföldi csapat. Ezután szerepelt még a Fiesole Caldine és a Cuoiopelli együttesében is, utóbbi csapattól érkezett Szolnokra.

B. Tóth Balázsnak és Vári Barnabásnak december 31-én lejárt a szerződése, ám mindketten aláírták a klub által kínált új megállapodást, így ők tavasszal is a Szolnokot erősítik.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZOLNOKI MÁVNÁL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: Csirszki Martin (DVTK)
Kölcsönből visszatérők:
–
Az utánpótlásból felkerültek:
–
Kiszemeltek: –
Távozók: Szabó Zoltán Olivér (?)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszamentek klubjukhoz:
–
Távozhatnak: –

 

Legfrissebb hírek

A Csákvár korábbi szakvezetője vette át a Szeged-Csanád Grosics Akadémia irányítását

Labdarúgó NB II
19 órája

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Már nem Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.10.13. 11:54

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Cseh Botond bízik a sikeres rajtban az Európa-kupában

Kosárlabda
2026.10.06. 10:20

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55