NB II: DVSC-nevelést tesztel a csákvári szakmai stáb

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.13. 09:23
A labdarúgó NB II-ben szereplő Csákvár a hivatalos honlapján adta hírül, hogy Radnai György személyében 29 éves balhátvéd érkezett tesztelésre a csapathoz.

„A védelem közepe még úgy-ahogy megvan, a szélen viszont problémáink adódhatnak – nyilatkozta az aqvitalfc.hu-nak a csákváriak szakmai igazgatója, Bognár György. – Ma egy rutinos, hosszú éveket a másodosztályban töltő balhátvéd jön hozzánk, s amennyiben közel állnak egymáshoz az elképzeléseink, holnap pályára is lép a Budaörs elleni felkészülési meccsen."

A 29 éves Radnai György Debrecenben nevelkedett, majd a DVSC utánpótlásából kikerülve Balmazújvárosban, Szegeden, Tatabányán is szerepelt az NB II-ben, az őszi idényben pedig Vecsésen játszott.

A Csákvárhoz kapcsolódó hír, hogyHajdú Sándor térdműtéten esett át, a védő előreláthatólag öt-hat hét múlva térhet vissza.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A CSÁKVÁRNÁL
Érkezők: Fényes Szabolcs (Puskás Akadémia), Szalai Tamás (DPASE)
Kölcsönbe érkezők:Milinte Árpád (DPASE), Oldal Tibor (Puskás Akadémia)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Radnai György (próbajáték, Vecsés)

Távozók: Ambrus Sándor (visszavonult), Imrik László (Budaörs), Salem Reydan (magyar-jemeni, ?), Szabó Balázs (RKSK?)

Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszamentek klubjukhoz:
Barcsay Márk (Puskás Akadémia)

Távozhatnak:
Legfrissebb hírek

Ganea apja szerint fiának azért kellett távoznia Újpestről, mert román – és nem azért, mert 37 meccsen egy gólt sem lőtt…

Labdarúgó NB I
7 órája

Az ETO a katalánok első ajánlatát nem fogadta el a csatárért – jöhet a folytatás

Labdarúgó NB I
9 órája

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.12.22. 14:26

A csákvári fiataloknál nem a kor, hanem a tudás számított

Labdarúgó NB II
2025.12.22. 10:24

Litván válogatott védővel erősített az MTK

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 18:10

Három labdarúgó távozott az NB II-es Kozármislenytől

Labdarúgó NB II
2025.12.20. 11:38

Kisvárdai érkező, újpesti távozó – indulnak a téli átigazolások az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.12.16. 14:10

Menetelő Honvéd, a Vasasnál Erős szerint a szurkolók részéről nincs türelem – ez történt ősszel az NB II-ben, 3. rész

Labdarúgó NB II
2025.12.13. 10:55
Ezek is érdekelhetik