NB II: a kapus lesz az újabb kövesdi vereség áldozata?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.18. 17:58
Kunsági Rolandon, az együttes kapusán csattanhat az ostor a Mezőkövesd NB II-es labdarúgócsapatának újabb veresége után.

Az NB II negyedik helyén álló Mezőkövesd szombaton 2–1-re kikapott hazai pályán a Siófoktól. A Nemzeti Sport Online információja szerint Tállai András, a kövesdi klub elnöke a mérkőzés után emelt hangon kérte számon az öltözőben a csapaton a vereséget. Úgy tudjuk, nem marad következmények nélkül a hazai kudarc, ugyanis a hangnemet kifogásoló Kunsági Rolanddal szerződést bontanak.

Megkerestük a 25 éves kapust, aki azonban nem kommentálta a hírt. Szintén megkérdeztük Tóth László szakmai igazgatót, aki sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta értesülésünket.

Információink szerint még a héten döntés születhet Kunsági Roland sorsáról. A korábban a Bp. Honvédban és a Ferencvárosban is megforduló kapus hétfőn a kerettel együtt edzett.

Legfrissebb hírek

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

A Brazíliából hazatérő csatárt ennél a klubnál várják edzésre

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 09:43

NB II: változott az Ajka, a Mezőkövesd, a Szeged és a Kozármisleny kerete is

Labdarúgó NB II
2026.01.06. 17:26

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 17:29

Menetelő Honvéd, a Vasasnál Erős szerint a szurkolók részéről nincs türelem – ez történt ősszel az NB II-ben, 3. rész

Labdarúgó NB II
2025.12.13. 10:55

Pontelőnnyel telel az élen a Honvéd; kikapott, de így is második helyen a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 19:05
Ezek is érdekelhetik