MLSZ: Mátyust eltiltották - novemberig nem focizhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.16. 18:55
Elég feszült lehetett a REAC–ESMTK öregfiúk-mérkőzés az első osztályban. Legalábbis erre következtetünk a Magyar Labdarúgó-szövetség adatbankjában található jegyzőkönyvből – a rákospalotaiak három piros lapot kaptak.

A REAC-nál az egyik kiállított játékos bizonyos Mátyus János volt. Megesik az ilyen, még a legjobbakkal is. Az MLSZ budapesti igazgatósága azóta a fegyelmi határozatokat is nyilvánosságra hozta honlapján, amiből viszont kiderül, hogy Mátyus valami nagyon csúnya dolgot tehetett, mert október 31-ig szóló eltiltást kapott.

Így járt csapattársa, Semsei Pál is, míg a harmadik kiállított Soós Attila mindössze hárommeccses eltiltást kapott.

Egyelőre nem tudjuk, hogy Mátyus virágnyelven jelezte-e a játékvezető felé, hogy nem teljesen úgy látja a pályán történteket, mint azt a bíró sporttárs. Vagy esetleg a labda megszerzésére tett kísérletét hiúsította meg egy ütemtelenül érkező ellenfélnek a lába. Az mindenesetre biztos, hogy a Nyíregyháza vezetőedzője legközelebb csak novemberben léphet pályára a bajnokságban.

A mérkőzés jegyzőkönyve
A mérkőzés jegyzőkönyve

 

És a fegyelmi határozatok
És a fegyelmi határozatok
Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:11

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05

„Ezzel teljessé vált a gyűjteményünk” – Csányi Sándor a Puskás Arénának ítélt Konferencialiga-döntőről

Konferencialiga
2026.09.15. 14:58

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57

NB II: képernyőre kerül októberben a Diósgyőr és a listavezető is

Labdarúgó NB II
2026.09.14. 22:56