Felkészülés: kikapott kazah ellenfelétől a Szeged 2011

Vágólapra másolva!
2016.01.19. 18:17
Egygólos vereséget szenvedett első törökországi felkészülési mérkőzésén a Szeged 2011-Grosics Akadémia – számolt be róla a klub honlapja.

1–0-ra kikapott első törökországi felkészülési mérkőzésén a kazah első osztályban szereplő Irtis Pavlodar együttesétől a Szeged 2011-Grosics Akadémia, Klausz László vezetőedző mégsem volt elégedetlen a találkozó után.

„Technikás és jó fizikai állapotban lévő csapat ellen futballoztunk, felvettük a ritmust az erősebb ellenféllel szemben. Sikeres az új emberek beilleszkedése, és a fiatalok is megcsinálták, amit kértem. A felkészülés ezen periódusában elégedett vagyok azzal, amit láttam, sőt, most nagyon fel vagyok dobódva" – mondta a tréner.

A csapat pénteken a Bundesliga második vonalában első helyen álló RB Leipzig U23-as gárdája ellen lép pályára, majd vasárnap a szintén Bundesliga II-es Fortuna Düsseldorf együttesével mérkőzik.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Irtis Pavlodar FK (kazah)–Szeged 2011 1–0 (1–0)
Belek.
Szeged:
Molnár F. – Dudás, Berde, Tóth G., Zabari – Zelenyánszki, Oláh G., Coroian – Obot, Molnár J., Andorka. Csereként pályára lépett: Szántai, Farkas M., Balogh, Fodor, Achim, Király P., Veszelinov, Pászka, Kriska, Zádori
Gólszerző:
Negurtazajev (32.)
Forrás: szeged2011.hu

Legfrissebb hírek

A Kecskemét a végére felőrölte a Szegedet

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:55

NB II-es felkészülés: a Vasas három góllal verte meg a Mezőkövesdet, hetet vágott a Misleny

Labdarúgó NB II
2026.01.25. 22:30

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Felkészülés: nyert az NB II-es Békéscsaba, amely két új játékost is bejelentett

Labdarúgó NB II
2026.01.21. 19:19

Felkészülés: DAC-döntetlen az OFK Beograd ellen

Minden más foci
2026.01.21. 18:02

Felkészülés: a Honvéd és a Csákvár is kikapott Törökországban

Labdarúgó NB II
2026.01.20. 19:42

Felkészülés: a Loki meggyőző játékkal verte meg a Maribort

Labdarúgó NB I
2026.01.19. 17:10

NB II-es felkészülés: a Csákvár ikszelt kirgiz ellenfelével, a Szentlőrinc horvát riválistól kapott ki

Labdarúgó NB II
2026.01.17. 23:09
Ezek is érdekelhetik