NB II: szerződést hosszabbított két tehetségével a ZTE

Vágólapra másolva!
2016.01.08. 14:56
Két saját nevelésű játékossal, Babati Benjaminnal és Bíró Andrással szerződést hosszabbított a labdarúgó NB II-ben szereplő ZTE FC – számolt be róla a klub honlapja.

Ágoston Zoltán ügyvezető igazgató a klub honlapján elmondta, hogy Babati Benjamin 2016 végéig kötelezte el magát a kék-fehérekhez, míg Bíró András 2017 júniusáig lesz a ZTE játékosa.Babati Benjamin 2016 végéig kötelezte el magát a kék-fehérekhez, míg Bíró András 2017 júniusáig lesz a ZTE játékosa.

Az őszi szezonban Babati számított stabil kezdőjátékosnak, a 20 éves támadó középpályás 13 bajnokin két gólt szerzett, a 19 éves Bíró pedig négy alkalommal léphetett pályára, mindannyiszor csereként.

A zaol.hu számolt be a zalaiakkal kapcsolatos további hírről, mely szerint Hársfalvi András kapust tavasszal valószínűleg nem az Andráshidának, hanem más egyesületnek adja kölcsön a ZTE. Hársfalvi egyébként egyelőre a zalaiaknál edz.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE-NÉL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők: Wittrédi Dávid (Kozármisleny)
Kölcsönből visszatérők: Hársfalvi András (Andráshida)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:

Távozók:
Kölcsönbe távozók: Hársfalvi András
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

ZTE: eladják a brazil légióst, Baktinak is van kérője – NS-infó

Labdarúgó NB I
10 órája

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:18

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
Tegnap, 15:36

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Hosszabbított Afrika-bajnok beállójával a Veszprém – hivatalos

Kézilabda
2026.02.02. 10:30

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34
Ezek is érdekelhetik