Győr: Demjén és Kovács távozik, utóbbinak máris van új klubja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.02.01. 16:40
Közös megegyezéssel szerződést bontott az ETO FC Győr Demjén Gáborral és Kovács Ádámmal – adta hírül a klub hivatalos oldala, az eto.hu.

Ahogyan azt az NSO már korábban is jelezte, a labdarúgó NB II-ben szereplő Balmazújváros megegyezett Kovács Ádámmal, aki csak november 4-én szerződött a zöld-fehérekhez, és az őszi szezonban mindössze három harmadosztályú bajnokin játszott.Ahogyan azt az NSO már korábban is jelezte, a labdarúgó NB II-ben szereplő Balmazújváros megegyezett Kovács Ádámmal, aki csak november 4-én szerződött a zöld-fehérekhez, és az őszi szezonban mindössze három harmadosztályú bajnokin játszott.

Kovács, aki a belga Oud-Heverlee Leuvenben nevelkedett, és szerepelt többek között az NB I-ben Debrecenben, Kecskeméten és Nyíregyházán, illetve játszott Sopronban és a Vasasban is, ingyen távozott Győrből.

Demjén az őszi idényben nyolc bajnokin lépett pályára, kétszer kezdőként, ő korábban többek között Debrecenben, a Videotonban, Pécsen és Nyíregyházán is futballozott; Győrbe a bangladesi élvonalban szereplő Abahani együttesétől érkezett tavaly nyáron.

 

Legfrissebb hírek

Győri reménysugár: Csinger Márk és Zseljko Gavrics is a csapattal edzett

Európa-konferencialiga
22 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39