NB II: Csábi számára egy meccs maradt a szolnoki kispadon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.04. 17:42
A labdarúgó NB II-ben szereplő Szolnoki MÁV FC nem hosszabbítja meg a vezetőedző, a korábban a válogatottnál is dolgozó Csábi József szerződését.

A szolnoki klub tulajdonosa, Nyerges Zsolt a szoljon.hu-nak adott interjúban elmondta, hogy az edző szerződése lejár a szezon végén, és nem vele képzelik el a folytatást.szoljon.hu-nak adott interjúban elmondta, hogy az edző szerződése lejár a szezon végén, és nem vele képzelik el a folytatást.

„Sosem fogalmaztunk meg irreális célokat – mondta Nyerges Zsolt a megyei hírportálnak. – A játékosállományunk alapján a mezőny felső harmadában kellett volna végeznünk, nem gondoltuk volna, hogy tavasszal a bennmaradásért kell játszanunk. Mostanra ugyan biztosítottuk a helyünket a NB II-ben, de korántsem vagyok elégedett, mert a csapat nem hozta ki magából a maximumot. A klub vezetősége levonta a tanulságokat: teljesen új koncepció mentén állítjuk össze a következő csapatot, bár akár azt is mondhatnánk, hogy visszatérünk az eredeti elképzelésünkhöz: helyi kötődésű, illetve saját nevelésű tehetségeknek szeretnénk nagyobb lehetőséget adni.”

„Csábi József vezetőedző szerződése lejár. Sokat beszélgettünk vele a kialakult helyzetről, és úgy döntöttünk, hogy a megbízását a felnőttcsapat mellett nem hosszabbítjuk meg, de tárgyalásokat folytatunk vele arról, hogy visszatérjen a korábban betöltött sportigazgatói székébe. A csapatot Balogh Pálra és Antal Gáborra bízzuk, pontosabban Gábort is átemeljük az utánpótlás mellől” – vázolta a szakmai stábban bekövetkező változásokat a tulajdonos.

Vasárnap az NB II utolsó fordulójában Kisvárdán lép pályára a Szolnok, amely az eredménytől függetlenül már biztosan bent marad a másodosztályban.

Legfrissebb hírek

Az edzőváltások tele: Alonso, Amorim és Maresca is távozott – jogosan?

Képes Sport
2026.01.30. 09:12

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Férfi kézi: nyáron edzőt vált az ETO, a Szeged korábbi trénere érkezik

Kézilabda
2026.01.21. 11:45

Női kosár NB I: edzőt váltott az Uni Győr a szigetszentmiklósi vereség után

Kosárlabda
2026.01.13. 11:49

Fél év után megváltak a vezetőedzőtől Callum Styleséknál – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.06. 11:59

NS-infó: Marián Sluka lehet a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2025.12.25. 15:40

NB I: az MTK-nál már fél éve téma volt az edzőváltás

Labdarúgó NB I
2025.12.22. 16:54

Az NB III-as FC Dabas vezetőedzője a Ferencváros II új trénere lett

Labdarúgó NB II
2025.12.18. 10:20
Ezek is érdekelhetik