NB III: albérletben kezdi az új szezont a Szigetszentmiklós

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.06.06. 12:17
Vasárnap a Balmazújváros ellen utoljára lépett pályára a Sport utcai létesítményben bajnoki mérkőzésen az SZTK-Erima labdarúgócsapata. A csapat a következő bajnokságban – már az NB III-ban – albérletben szerepel majd, azt követően pedig az új, jelenleg még épülő stadion lesz az otthona – számolt be róla a klub honlapja.

A Szigetszentmiklósi TK hazai pályája a harmincas évek óta a Sport utcában van. A létesítmény legnagyobb felújítását 2007-ben élte meg, és az év szeptember 9-én le is játszotta első mérkőzését a stadionban, ahol a REAC-al 1–1-et ért el.

Az első NB II-es mérkőzésre 2009. augusztus 15-én került sor a Budaörs ellen, a találkozó 3–3-ra végződött. A legnagyobb győzelmet 2011. november 12-én aratta a gárda a létesítményben, a Dunaújváros ellen 7–0-ra nyert. Az utolsó meccsre pedig tegnap került sor, az NB II-ből kieső együttes 3–0-ra kikapott a Balmazújvárostól.

A 2007-es átadást követően egyébként több felújításon is átesett a Sport utcai stadion. A műfüves borítást 2011-ben cserélték ki teljesen újra. A klub az épülő stadion mellett a Sport utcai létesítményt is megtartja a jövőben, hiszen a felkészülésnek ez is egy helyszíne lehet.

Legfrissebb hírek

Gondok a vallecasi stadionnal, nem játszhat bajnokit a saját otthonában a Rayo

Spanyol labdarúgás
2026.07.28. 13:13

Takács Péter elégedett a diósgyőri kerettel; Fehérváron jól sikerült a felkészülés

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 12:52

Újabb látványos terveket mutatott be új stadionjáról az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.07.19. 15:56

Az Újpest elnöke is megszólalt az új stadion felfüggesztett engedélyezési eljárásáról

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 17:39

Fél évre felfüggesztették az Újpest új stadionjának engedélyezési eljárását

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 16:00

Férfi kézi NB I: az FTC helyett a Szigetszentmiklós edzője lesz Kilvinger Bálint – hivatalos

Kézilabda
2026.06.17. 15:27

Kiesett a Komló, benn maradt a Szigetszentmiklós a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.05.20. 20:19

Feczkó Tamás szavait ki kellett sípolni, miután a játékosai „letámadták” – videó

Labdarúgó NB II
2026.05.04. 17:18