NB III: feljutott a Kaposvár és a Gyirmót második csapata is

2016.06.18. 19:30
Lejátszották a megyei bajnokok osztályozós párharcainak visszavágóit, amelyeken az NB III-ba jutás volt a tét. A Tiszafüredet kettős győzelemmel felülmúló Gyirmót második csapata mellett a Kaposvár, a Veszprém és a Mórahalom jutott fel a harmadosztályba.

Gyirmóton nemcsak élvonalbeli, hanem harmadosztályú csapat is lesz a következő szezonban, hiszen az egyesület második számú csapata az idegenben aratott 4–2-es siker után hazai pályán 8–0-ra kiütötte a Tiszafüredet. A visszavágón Madarász Márk mesterhármast ért el, míg Szegi Vince duplázott.Gyirmóton nemcsak élvonalbeli, hanem harmadosztályú csapat is lesz a következő szezonban, hiszen az egyesület második számú csapata az idegenben aratott 4–2-es siker után hazai pályán 8–0-ra kiütötte a Tiszafüredet. A visszavágón Madarász Márk mesterhármast ért el, míg Szegi Vince duplázott.

A Kaposvár megőrizte Ibrányban az első meccsen megszerzett háromgólos előnyét, míg a Veszprémnek hazai pályán a 2–2-es döntetlen is elég volt az Iváncsa ellen a feljutáshoz.

A Mórahalom egy héttel ezelőtt idegenben két góllal kikapott a Gyöngyöstől (2–0), saját közönsége előtt azonban 5–1-re legyőzte riválisát, ezzel megnyerte a párharcot.

OSZTÁLYOZÓ AZ NB III-AS TAGSÁGÉRT
VISSZAVÁGÓK

Gyirmót II–Tiszafüred 8–0
A párharc győztese:
a Gyirmót II, kettős győzelemmel, 12–2-es összesítéssel

Ibrány–Kaposvár 0–0
A párharc győztese:
a Kaposvár, 3–0-s összesítéssel

Veszprém–Iváncsa 2–2
A párharc győztese:
a Veszprém, 4–3-as összesítéssel

Mórahalom–Gyöngyös 5–1
A párharc győztese:
a Mórahalom, 5–3-as összesítéssel

Mivel nem minden megyei aranyérmes vállalta a harmadosztályú szereplést, hat csapatot kisorsoltak, ők mentesültek az osztályozó alól – a PMFC, a Dabas-Gyón, a Komárom, a Hajdúböszörmény, a Hévíz és a Méhkerék már feljutott az NB III-ba.

Legfrissebb hírek

NB III: a DEAC győzött a debreceni rangadón, a Haladás meg a szombathelyin

Labdarúgó NB II
23 órája

A KTE a ráadásban lőtt góllal verte meg a Vidit, csak döntetlenre volt képes a DVTK – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
Tegnap, 19:25

Szegeden is nyert az újonc Gyirmót

Labdarúgó NB II
Tegnap, 19:24

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 22:55

A Veszprém legyőzte a Portót a spanyolországi torna döntőjében

Kézilabda
2026.08.14. 21:41

NB III: Ádám Martin bevette az FTC II kapuját; a Szolnok emberhátrányban nyert Békéscsabán

Labdarúgó NB II
2026.08.12. 22:32

A Balatonban állva mutatta be új mezeit az NB III-as BFC Siófok

Labdarúgó NB II
2026.08.10. 21:27

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31