NB III: „Ha Csank Jánosról elmondanám a véleményem, beperelne”

Vágólapra másolva!
2016.06.23. 13:33
Elképzelhető, hogy a Zalaegerszegről biztosan távozó Koller Krisztián ismét a labdarúgó NB III-ban újonc PMFC-ben futballozik, és arra is van esély, hogy Wittrédi Dávid is pécsi mezt húzhat a következő szezonban. Koller a bama.hu-nak arról is beszámolt, hogy ha Csank Jánosról őszintén elmondaná a véleményét, akkor a tréner valószínűleg beperelné őt.

„Voltak beszélgetések, de konkrétumokról még nem szeretnék beszélni – fogalmazott esetleges átigazolásáról abama.hu-nKoller Krisztián. – Az egyértelmű, hogy szívesen segítenék, hiszen mindig mondtam, hogy látnak még engem PMFC-mezben, mivel korábban nem is akartam a klubtól elmenni.”bama.hu-nKoller Krisztián. – Az egyértelmű, hogy szívesen segítenék, hiszen mindig mondtam, hogy látnak még engem PMFC-mezben, mivel korábban nem is akartam a klubtól elmenni.”

Koller Krisztán tavasszal a ZTE-ben futballozott, de nem úgy alakultak a dolgai, ahogy elképzelte, hiszen bár vezéregyéniségnek szerződtették, sokszor nem is volt a pályán.

Ha én most Csank Jánosról őszintén elmondanám a véleményem, valószínűleg beperelne – folytatta Koller. – Tíz hónap után egyszer kijelentette, nem az én hibám, hogy nem játszom. De hogy pontosan mi volt az oka, azt a mai napig nem tudom. Zalaegerszegen egyébként június harmincadikáig él a szerződésem, amely olyan opciót tartalmaz, hogy ha feljutunk az élvonalba, akkor automatikusan egy évvel meghosszabbodik. Nem jutottunk fel, s nem is maradok ott.”

Kolleren kívül Wittrédi Dávid pécsi érkezéséről is szó van, a támadó korábban szintén futballozott Pécsett. A tavaszi szezont ő is Zalaegerszegen töltötte – a télen a Kozármislenytől igazolt a feljutásért hajtó ZTE-hez –, vagyis Kollerhez hasonlóan neki sem volt túl sok sikerélménye az idény végén, hiszen csapata lemaradt az élvonalról.

„A ZTE-nél június harmincadikán lejár a szerződésem – mondta Wittrédi. – Szeretnék, ha maradnék a következő szezonra is, de egyelőre nem egyeztünk meg semmiben. Való igaz, a PMFC részéről is megkerestek már, érdeklődtek, le is ültünk beszélgetni, de olyan mélységig nem jutottunk el, hogy megállapodjunk. Természetesen lenne kedvem ahhoz, hogy ismét a pécsi klub színeiben futballozzak, de huszonkilenc évesen, közeledve a pályafutásom végéhez, már arra is gondolnom kell, hogy most kellene kötni még egy jó szerződést. Nem mondtam le arról, hogy az élvonalban folytassam.”

A Pécsi MFC megnyerte a Baranya megyei I. osztályú bajnokságot, és a következő szezonban az NB III-ban indulhat (nem kellett osztályozót játszania).

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
20 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21

Próbajátékosok sora a ZTE-nél, eladhatják az egyik brazilt

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 17:13
Ezek is érdekelhetik