Edzősors: egy év után visszatért Vácra Csank János

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.27. 13:33
Egy év után visszatért Vácra Csank János, de a mesteredző nem a labdarúgó NB II-ben szereplő Vác FC-nél dolgozik majd, hanem a helyi utánpótlás-nevelő egyesületnél, a Vác VLSE-nél lesz szakmai igazgató – értesült a Nemzeti Sport Online.

A Váccal a kilencvenes években a legnagyobb sikereket elérő – NB I-es bajnoki cím, két NB I-es ezüstérem, két Magyar-Kupa-döntő – Csank János egy év után tér vissza a Duna-parti városba. A 2014–2015-ös szezonban a Vácot feljuttatta az NB III-ból az NB II-be, de tavaly nyáron elfogadta a ZTE hívását, ám a zalaiak – annak ellenére, hogy feljutó helyen állt a csapat – tavasszal elköszöntek tőle.tavasszal elköszöntek tőle.

„Szakmai igazgatóként térek vissza a Vác VLSE-hez, az NB II-es csapatnál nem lesz szerepem – ecsetelte a Nemzeti Sport Online kérdésére Csank János. – Komolyak a tervek, az utánpótlás szakmai felügyelete mellett a későbbiekben egy akadémia megszervezése és az ezzel járó fejlesztések irányítása a feladatom. Mindig is jól éreztem magam Vácon, így hiába voltak más, távolabbi városokból ajánlataim, azok nem jelentettek nagy vonzerőt. Határozatlan idejű szerződést kötünk, mert a projekt hosszú távú."

Csank János ezt megelőzően edzői pályafutása elején dolgozott az utánpótlásban, Egerben négy évig foglalkozott fiatalokkal.

Legfrissebb hírek

Eddie Howe lemond a Newcastle vezetőedzői posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:38

A világbajnoki szövetségi kapitányok csaknem harmada elköszönt

Képes Sport
2026.07.24. 14:49

Jürgen Klopp lett a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – hivatalos

Foci vb 2026
2026.07.24. 11:47

Csank János: Kíváncsi vagyok, Messi bírja-e, hogy neki kell hoznia a meccset

Foci vb 2026
2026.07.19. 12:48

Aranyos Imre élete ajándékának tekinti, hogy Csank János keze alatt futballozhatott

Labdarúgó NB I
2026.06.13. 07:14

A Benfica már tényként kezeli, a Real Madrid 15 millió euróért megszerzi Mourinhót

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 07:43

Domenico Tedesco lett a Bologna vezetőedzője

Olasz labdarúgás
2026.06.02. 16:48

Sokk, csalódás és düh – Borbély Balázs távozásának háttere

Labdarúgó NB I
2026.06.01. 06:33