NB II: a válogatott támadó öccse Budaörsön folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.08.03. 09:40
Stieber András, a magyar labdarúgó-válogatott tagjaként Eb-résztvevő Zoltán öccse a Nemzeti Sport értesülései szerint elfogadta a Budaörs ajánlatát, és az NB II-es klubnál folytatja a pályafutását – ezt az egyesület hivatalos honlapja megerősítette.

Stieber András korábban elárulta, először csupán edzéslehetőséget kért és kapott az NB II-es budaörsiektől, de nem zárkózott el attól, hogy adott esetben maradjon. Stieber András korábban elárulta, először csupán edzéslehetőséget kért és kapott az NB II-es budaörsiektől, de nem zárkózott el attól, hogy adott esetben maradjon.

„Úgy néz ki, hogy maradok is Budaörsön. Tárgyalásban vagyunk, a héten rajtol a bajnokság, szeretném addig lezárni ezt a kérdést. Úgy érzem, hogy sikerül megállapodnunk.”

A 24 éves középpályás ügyére azóta pont került, s ennek értelmében Stieber a Budaörsnél futballozik ezután. A klub azt is bejelentette, hogy egy évre kölcsönvette a Debrecentől Kinyik Ákost, valamint megszerezte a legutóbb Diósdon védő Ténai Attilát.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAÖRSNÉL
Érkezők: Stieber András
(Ajka), Deli Márió (Újpest), Gyurácz András (Ferencváros II), Ordasi Gergő (REAC), Pethő Bence (Kapuvár), Ténai Attila (Diósd)
Kölcsönbe érkezők: Árvai Dániel (Tatabánya), Horváth Patrik (Vasas), Kinyik Ákos (DVSC) Tóth Olivér (Vasas)
Kölcsönből visszatérők: Slezák Richárd (Csepel)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: –
Távozók: Mátyás Kristóf (ESMTK), Nagy Tamás (szabadon igazolható), Szabó Viktor (Cegléd), Szentpéteri Viktor (Vác, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Hegedűs János (Haladás), Tóth Patrik (Újpest)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

NB II: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Gyirmót FC Győr

Labdarúgó NB II
44 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry FC–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
47 perce

NB II: Diósgyőri VTK–FC Ajka

Labdarúgó NB II
48 perce

NB II: Előnyben a Barcika, a Kövesd és a Soroksár – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
49 perce

NB II: FC Nagykanizsa–Soroksár SC

Labdarúgó NB II
50 perce

NB II: Kolorcity Kazincbarcika SC–HR-Rent Kozármisleny

Labdarúgó NB II
51 perce

NB II: Kecskeméti TE-Videoton FC Fehérvár

Labdarúgó NB II
52 perce

NS-infó: megszületett a megállapodás, Benbuali klubrekordért igazol Egyiptomba

Labdarúgó NB I
7 órája