Eger: 350 milliós stadionfelújítás, második ütem is lesz

2016.09.20. 12:43
A kapcsolódó beruházásokkal együtt mintegy nettó 350 millió forintból újul meg az egri Szentmarjay Tibor Városi Stadion, amelyet várhatóan még az idén birtokba vehetnek a sportolók – hangzott el az önkormányzati és városi sportvezetők sajtótájékoztatóján kedden Egerben.

Habis László, a hevesi megyeszékhely polgármestere elmondta: a Magyar Atlétikai Szövetség, a Magyar Labdarúgó-szövetség és az önkormányzat támogatásával megvalósuló fejlesztés keretében egyebek mellett új füves borítást kapott a labdarúgópálya, körülette rekortán futópálya épül, világítást kap a stadion, továbbá füves dobópálya és ugrópálya is készül.

Elhangzott az is, hogy a tavaly előkészített és idén megkezdett beruházást a tervek szerint egy második ütem is követi majd. Ennek során felújítanák az öltözőket és a lelátókat, ez utóbbiak egy részét pedig be is fednék.

Az Érsekkertben álló Szentmarjay Tibor Városi Stadion 1954-ben épült, azóta csak kisebb javítások, bővítések, beavatkozások történtek, a jelenlegi az első nagyobb fejlesztés a meglehetősen rossz állapotban lévő létesítményben.

Legfrissebb hírek

Vízilabda: „Jó a fiúkkal együtt dolgozni” – nagy örömet szereztek egri tanítványai Tóth Kálmánnak a Szolnok legyőzésével

Vízilabda
2026.11.03. 08:38

Távozott a férfi kézi NB I-ben sereghajtó Eger vezetőedzője

Kézilabda
2026.10.22. 16:27

Férfi kézi NB I: megtört a Tatabánya rossz sorozata, nyert a Győr és a Gyöngyös is

Kézilabda
2026.10.17. 20:06

Férfi kézilabda MK: 40 dobott góllal jutott tovább a Balatonfüred

Kézilabda
2026.09.29. 21:18

Izgalmas meccsen verte meg az FTC az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.25. 19:49

Befedték a kecskeméti Széktói Stadion „napos“ oldali lelátóját

Labdarúgó NB II
2026.09.16. 22:15

Ötgólos győzelemmel folytatta a Szeged a férfi kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
2026.09.05. 19:53

Sima győzelemmel kezdte a férfi vízilabda MK-selejtezőt az Eger

Vízilabda
2026.08.28. 21:13