NB III: hosszabbított fiataljával az MTK II, irány az élvonal?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.05. 11:21
Az MTK Budapest labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződést hosszabbított Kovács Botonddal.

Noha a 19 esztendős játékos jelenleg a kék-fehérek második számú csapatában, az NB III Keleti csoportjában futballozik, edzője, Pölöskei Gábor szerint nem zárható ki, hogy Kovács Botond jövőre az élvonalbeli MTK-ban kezdi meg felkészülését. szerint nem zárható ki, hogy Kovács Botond jövőre az élvonalbeli MTK-ban kezdi meg felkészülését.

„Nagyon tehetséges játékosról van szó, aki középpályán támadó és védő szerepben is bevethető. Hihetetlen futómennyiségre képes meccsről meccsre, nagyon mozgékony, ráadásul a fejjátéka is átlagon felüli – jellemezte Pölöskei Kovácsot. – Ha továbbra is így fejlődik, fényes karrier állhat előtte. Még jövőre is belefér a fiatalok szerepeltetéséről szóló szabályba az NB I-ben, így nem zárható ki, hogy a jövő évben akár már az első számú csapattal kezdje meg a felkészülést.”

Kovács Botond a 2016–2017-es kiírásban eddig összesen 14 mérkőzésen lépett pályára az MTK II-ben, kilencen ezek közül kezdőként. A középpályás új szerződése 2019-ig szól.

Legfrissebb hírek

Hosszabbított Afrika-bajnok beállójával a Veszprém – hivatalos

Kézilabda
22 órája

„Lassan haladunk, de még nem hoztunk döntést” – Szoboszlai a szerződéshosszabbításról

Angol labdarúgás
2026.01.20. 15:08

Két kulcsjátékossal szerződést hosszabbított az NB II-es Vasas

Labdarúgó NB II
2026.01.14. 23:05

Női kézi: hosszabbított világbajnok szélsőjével a Győr – hivatalos

Kézilabda
2026.01.12. 09:13

Női kézi: hosszabbított világbajnok jobbszélsőjével az FTC – hivatalos

Kézilabda
2026.01.02. 16:22

Fél évvel a világbajnokság előtt eldőlt Neymar jövője

Minden más foci
2026.01.01. 08:53

Új szerződést írt alá a Szeged beállója – hivatalos

Kézilabda
2025.12.13. 12:31

Úszás: Kovács Botond duplázott a rövid pályás ifi ob harmadik napján

Utánpótlássport
2025.12.05. 20:48
Ezek is érdekelhetik