NB II: felépült súlyos sérüléséből a korábbi válogatott támadó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.01.04. 11:47
Felépült térdsérüléséből Rudolf Gergely, a labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus támadója, aki így szerdán a csapattal kezdi meg a téli felkészülést.

Rudolf a Soroksár elleni, októberi összecsapás hajrájában, egy fejest követően ért olyan szerencsétlenül földet, hogy nem tudta folytatni a játékot. Az orvosi vizsgálat során kiderült, hogy a játékos egyik térdében két szalag is elszakadt részlegesen, ezért az ősz hátralévő részét ki kellett hagynia.

A 28-szoros magyar válogatott támadó mostanra teljesen felépült, így ő is a csapattal kezdi meg a felkészülést.

„Nagyon várom már a szerdai kezdést, hogy végre ismét a csapattal készülhessek. Nehéz időszak van a hátam mögött, szerettem volna a pályán segíteni a Szparinak, de nem tudtam a sérülésem miatt. De ennek vége, decemberben is – pár nap kivételével, amikor beteg voltam – végig edzettem, gyógytornára, erősítő tréningekre jártam és futottam. Sajnos van mit pótolnom, vissza kell szereznem az erőt, de a térdem rendben van, bírja a terhelést. Arról majd a szakmai stáb dönt, hogy milyen feladatokat végezhetek a többiekkel a felkészülés elején, de én úgy tervezem, hogy a februári első bajnokin már ott leszek a többiekkel a pályán” – mondta Rudolf a Nyíregyháza hivatalos oldalának.

Legfrissebb hírek

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 08:39

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17

A házigazda ETO meg sem állt négy gólig a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 19:22

Sötét fellegek Győrben, összetűzött az edző és a kapitány

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 07:57

Takács Péter elégedett a diósgyőri kerettel; Fehérváron jól sikerült a felkészülés

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 12:52

Hivatalos: Keresztes Krisztián Németországban folyatja

Labdarúgó NB I
2026.07.25. 10:14