NB II: Véber „nagy kedvence”, Harsányi nem edzhet a Szparival

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.13. 22:54
Szurkolói ankéton mutatta be új játékosait a labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus, amelyen elhangzott, hogy a csapat célja továbbra is a feljutás az első osztályba, szóba került az NB I-es kizárás kapcsán indított per, illetve az is, hogy Harsányi Zoltánt felmentették az edzések látogatása alól – számolt be róla a klub honlapja.

A szurkolói ankét első felében Brekk János ügyvezető megerősítette, továbbra is az NB I-be kerülés a Nyíregyháza célja. Bár már nem a saját kezében van a Szpari sorsa, a csapat mindent megtesz, hogy ledolgozza a 10 pontos hátrányt, és a szezon végén az első két hely valamelyikén végezzen. Ezután Véber György vezetőedző értékelte a felkészülést.

„Két nagyon hasznos edzőtáboron vagyunk túl. Az elsőnél olyan körülmények között végezhettük el a fizikai munkát, amelyre itthon nem lett volna mód, a másodiknál pedig jó csapatok ellen játszhattunk – ecsetelte a tréner. – Bár sokan legyintettek az ellenfelek kapcsán, de például az orosz Anzsi Mahacskala második csapata olyan tempót diktált, amit idehaza az NB-I-ben is megirigyelnének. Az utolsó edzőmérkőzésünkön pedig az ellenfélnél több mint tíz légiós játszott, mégis az első félidőben fölényben voltunk. Ezek alapján joggal lehetek optimista a rajt előtt.”

Az ankéton a vezetőedző bemutatta az új játékosokat, Szinanovics Szinant és Megyeri Gábort, akikre azért esett a választás, mert fiatalok és tehetségesek. Véber hozzátette, a Szparinak van az egyik legerősebb kerete és olyan labdarúgókat nem akart igazolni, akik azért jöttek volna, mert máshol nem kellettek. A kerethez tartozó Harsányi Zoltán sérülése többszöri kezelés ellenére sem jött rendbe, így a támadót felmentették az edzések látogatása alól – a játékos Véber György „nagy kedvencének” számít, hiszen a Mezőkövesd trénereként egy emlékezetes sajtótájékoztatón kritizálta őt.

VÉBER GYÖRGY KORÁBBI, EMLÉKEZETES NYILATKOZATA

Szóba került az NB I-es kizárás kapcsán indított per is. Kozák Attila klubigazgató elmondta, a Kúriához fordult a klub, jelenleg a döntésre várnak. Peren kívüli egyezség nem született az MLSZ-szel.

A Nyíregyháza vasárnap 14.00 órától a Vácot fogadja az NB II tavaszi első fordulójában.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők:
Megyeri Gábor (Soproni VSE, szabadon igazolhatóként), Szinanovics Szinan (Kozármisleny)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:
Távozók: Ács Ádám (szabadon igazolható), Pölöskey Péter
(Budafok-Újbuda, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Barna Szabolcs (DVSC), Heffler Norbert (Mezőkövesd, onnan Balmazújváros)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Három csapat remek idénykezdete is vaskos meglepetés az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.12. 12:23

NB I, NB II: az MLSZ öt csapatot büntetett meg obszcén szurkolói bekiabálásokért

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:10

Meglepetés: ebben a mezben játszik a magyar válogatott Portugália ellen – kép

Magyar válogatott
2025.09.09. 14:56

Szabó István: Nekem is van bőven hiányérzetem

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 09:38

Ismertette az MLSZ a legfontosabb tudnivalókat a Dublinba utazó szurkolókkal

Foci vb 2026
2025.09.05. 14:40

Vb-selejtező: Csányi Sándor meglátogatta a válogatottat

Magyar válogatott
2025.09.05. 11:56

„Ne cigányozz és az XY homoszexuált is felejtsd el!” – Varga Barnabás és az MLSZ közleményben üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2025.09.04. 10:29

A Diósgyőrt, a Zalaegerszeget és a Nyíregyházát is felfüggesztett szektorbezárással büntette az MLSZ

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 17:59
Ezek is érdekelhetik