NB II: újabb érkező Csákváron, volt fradista próbajátékon

2017.02.13. 12:34
Mint megírtuk, Kocsis Gábor távozott az NB II-es Csákvártól, míg Vincze Viktor csatlakozott a csapathoz. Ezt azóta a klub hivatalos honlapja is megerősítette, sőt újabb érkezőkről is beszámolt.

Felgyorsultak az események a Csákvár háza táján, hiszen nem sokkal az átigazolási időszak lejárta előtt bejelentette a klub Sejben Viktor érkezését, akinek lehetséges szerződtetését már a múlt héten előre jeleztük.Sejben Viktor érkezését, akinek lehetséges szerződtetését már a múlt héten előre jeleztük.

A 20 éves korosztályos válogatott támadó előbb a Videotonnal hosszabbított, majd nyárig aláírta kölcsönszerződését a Csákvárhoz.

Hodgyai László sorsáról szerdán dönt a vezetőség, addig próbajátékon vesz részt a klubnál. A támadó korábban a Ferencvárostól az NB II-es Soroksárhoz került kölcsönbe, míg az elmúlt fél évet a román élvonalban szereplő kolozsvári CFR-nél töltötte.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A CSÁKVÁRNÁL
Érkezők: Fényes Szabolcs
(Puskás Akadémia), Molnár Csaba (Puskás Akadémia), Vincze Viktor (Videoton FC)
Kölcsönbe érkezők: Gottfried Dániel (ZTE FC), Lipcsei Ádám (Puskás Akadémia), Sejben Viktor (Videoton)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Hodgyai László (romániai, CFR Cluj – Románia, szabadon igazolható, próbajáték)
Távozók
: Horváth Roland
(Budaörs), Kocsis Gábor (Tiszakécske, szabadon igazolhatóként), Paudits Patrik (ZTE FC),Póti Krisztián(Soproni VSE)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Damásdi Alex (Puskás Akadémia II), Erdei András (Puskás Akadémia II), Péter Bence (Puskás Akadémia II)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
Tegnap, 21:55

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38