Puskás Akadémia: az ifisták döntetlenje Madridban a Reallal

SZÖLLŐSI GYÖRGY (MADRID)SZÖLLŐSI GYÖRGY (MADRID)
Vágólapra másolva!
2017.02.15. 20:01
null
Szalai László nyilatkozik a Real Madrid központjában
A Puskás Akadémia ifjúsági csapata a Real Madrid otthonában 0–0-s döntetlent játszott a királyiak hasonló korosztályú gárdája elleni felkészülési mérkőzésen, amelyet a helyszínen tekintett meg Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője.

Az idén Pünkösdkor immár tizedik alkalommal érkezik Felcsútra a Puskás-Suzuki-kupára a Real Madrid U17-es csapata, s már az is régi hagyomány, hogy a királyiak felnőttcsapatának hazai BL-nyolcaddöntős mérkőzésére Madridba látogatnak a Puskás Akadémia „végzősei”.

És nem csupán meccset nézni (mint ezúttal a Real–Napoli csatát), hanem azért, hogy megmérkőzzenek a világhírű egyesület U19-es csapatával, vagy legalábbis azokkal, akik nincsenek érdekelve az ifjúsági BL-ben (a Real a Monacóval csap össze a nyolcaddöntőben).

Nos, a szerdai mérkőzésen a felcsútiak számos helyzetet kidolgoztak, egy tizenegyes elmaradását is számon kérték a spanyol játékvezetőn, míg a szintén jól játszó Real-fiatalok meg nem adott lesgól miatt bosszankodtak. Maradt a 0–0 – a magyar fiatalok hetedik madridi látogatásuk alkalmával először kerülték el a vereséget.

„Jó meccs volt egy szép sorozat megkoronázásaként, hiszen a mi utánpótláscsapatunk is szerepelhetett az ifi BL-ben, szoros párharcban a PAOK búcsúztatott minket, míg a közelmúltban a Bayern München fiataljaival Németországban játszottunk döntetlent – nyilatkozta Szalai László, a Puskás Akadémia szakmai igazgatója, aki annak idején a Honvéd akadémiájának vezetőjeként győzelmet is ünnepelhetett a madridiak ellen a Puskás-Suzuki-kupán. – A Real elleni mérkőzés tökéletes alkalom volt arra, hogy a magyar játékosok megtanulják száműzni magukból a kishitűséget, ha erősebb csapattal találkoznak. Legközelebb csak így sikerülhet annak legyőzése, amiért minden nap dolgozunk.”

Legfrissebb hírek

Jégkorong: nem a rekortán, hanem a jég a pályája Gyulai Miklósnak

Utánpótlássport
3 órája

Triatlon: ötödik helyek az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
7 órája

Triatlon: ötödik a magyar mixváltó az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
11 órája

„Ki akartam pókhálózni” – Urblík József eloszlatta a kételyt a Puskásnak lőtt góljáról

Labdarúgó NB I
12 órája

Öttusa: Mészáros Emma az első felnőtt Eb-jén is érmet nyert az idén

Utánpótlássport
13 órája

Hornyák Zsolt: Nem létezik, hogy egy NB I-es játékos hat százszázalékos helyzetből nem tud gólt rúgni

Labdarúgó NB I
14 órája

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:54

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 20:49
Ezek is érdekelhetik