NB III: A pályán egyelőre jobban érzem magam – Kabát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.21. 13:43
A labdarúgó NB III-as Győrben játszó Kabát Péter az M4 Sport Sportreggeli keddi adásában beszélt klubjáról, az odaszerződésének hátteréről és a jövőjéről.

„Tavaly nyáron befejeztem a profi labdarúgást, majd mint sportkoordinátor aláírtam három évet Újpesten – emlékezett vissza Kabát. – Másfél hónapig néztem mindennap az edzést, nagyon hiányzott, úgy éreztem, hogy a pályán a helyem, és akkor jött a győri lehetőség.”Kabát. – Másfél hónapig néztem mindennap az edzést, nagyon hiányzott, úgy éreztem, hogy a pályán a helyem, és akkor jött a győri lehetőség.”

A műsorvezető rákérdezett, hogy foglalkoztatja-e még a gondolat, hogy az NB I-ben játsszon. Abban az esetben ugyanis, ha a Győrrel akarja megtenni, minimum két évet kell várnia rá.

„Egy évet mindenképpen akartam játszani, nyáron van még két évem Újpesten, mint szakmai koordinátor, de a pályán egyelőre jobban érzem magam – taglalta a jövőt a 39 éves játékos. – Nem tudom még, hogy mit hoz a jövő, de bárcsak ott tartanánk már, hogy feljutottunk az NB II-be. Nagy céljaink vannak Győrben, és a társaság is kiváló. Volt lehetőségem egyébként még két-három NB I-es csapathoz szerződni, de az Újpesten kívül nem akartam máshol játszani az élvonalban.”

A Kabát Péterrel készült teljes beszélgetést ide kattintva tekintheti meg!

Legfrissebb hírek

NB III: tízgólos győzelmet aratott a Gyirmót, hibátlan maradt a Dorog és az FTC II is

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 21:00

Borbély Balázs: Ez most fájó, de felkel a nap pénteken is...

Európa-konferencialiga
2025.08.28. 22:08

Különvonattal indultak az ETO-szurkolók Bécsbe, a Rapid elleni meccs helyszínére – videó

Európa-konferencialiga
2025.08.28. 16:25

Egy lépéssel közelebb a főtábla! Az ETO hazai pályán győzte le a Rapidot

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 20:56

Nem változott az ETO kezdőcsapata a Kl playoffkörében az AIK elleni visszavágóhoz képest

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 17:54

Távozik a Győr ellen készülő Rapid egyik legjobbja

Európa-konferencialiga
2025.08.19. 14:07

NB III: az újabb vereség után lemondott a Haladás vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 09:00

Duplázott az NB II-es gólkirály a Puskás II-ben, hatot vágott a Kisvárda és a Vasas tartalékcsapata

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:42
Ezek is érdekelhetik