Utánpótlás: 200 igazolt focista – műhellyé alakul a Király SZE

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.06. 09:56
Szabadidősport jellegből utánpótlásműhellyé alakul a Király Gábor által alapított Király SZE – számolt be róla az egyesület a hivatalos honlapján.

A Király SZE 2006-ban alakult, akkor még csak szabadidősport jelleggel, ám az egyesület végigjárta a szamárlétrát, az óvodáskortól a felnőttig minden korosztályban kiállít csapatot – mára 200 igazolt labdarúgója van.

„Vallom, hogy apró lépésekkel kell haladnunk a célunk felé. Tulajdonképpen az igények alakították, hogy szabadidősport jellegből utánpótlásműhellyé váljunk. – mondta el 108-szoros magyar válogatott Király Gábor, az egyesület alapítója. – Aki hozzánk jár, családias légkörrel, a gyerekeket támogató klubbal találkozik. Ez a jövőben sem változik meg, azonban szeretnénk a megyei kereteken túl az országos bajnokságokban is megmérettetni.”

„Az előző szezonban már a Király SZE U17 és az U19 is az NB III-ban lépett pályára, és az U11, U13-as csapataink Régiós „B” Bozsik-tornán szerepeltek. A köztük lévő korosztályokkal a következő szezonban kilépünk az NB II-be. Így erős bajnokságokban fejlődnek majd a hozzánk járó gyerekek.”

 

Legfrissebb hírek

Jégkorong: a sportág bekerült a diákolimpiai programba

Utánpótlássport
8 órája

Tumbász Noel: medence, mandarin, politológia

Utánpótlássport
11 órája

Kézilabda: akadémiai uralom az élvonalbeli leánybajnokságokban

Utánpótlássport
12 órája

Birkózás: stabilan szállítja a sikereket a női utánpótlás

Utánpótlássport
2025.12.20. 19:39

Röplabda: Magyarország U16-os leány Európa-bajnokságot rendezne

Utánpótlássport
2025.12.20. 18:43

Ifjúsági vitorlás-vb: Magyarország a kilencedik a nemzetek rangsorában

Egyéb egyéni
2025.12.20. 12:06

Mészárosné Kovács Andrea: A jó edző fő ismérve az alkalmazkodóképesség

Utánpótlássport
2025.12.19. 20:16

Tollaslabda: vb-n és Eb-n is bizonyíthatott idén az utánpótlás

Utánpótlássport
2025.12.19. 09:06
Ezek is érdekelhetik