NB II: Európa-liga-rutinnal felvértezett védő Kisvárdán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.01.10. 20:43
Megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra a labdarúgó NB II-ben szereplő Kisvárda, méghozzá három új játékossal a fedélzeten – számolt be róla a klub hivatalos honlapja.



Ahogy azt megírtuk, a Haladástól távozó Jánvári Gábor másfél évre szóló szerződést kötött a Kisvárdával. A szabolcsi csapatnál folytatja pályafutását a várdaiak honlapja szerint magyar felmenőkkel is rendelkező Rados Protics. A 30 éves szerb balhátvéd játszott Ukrajnában, Bosznia-Hercegovinában és Szerbiában is, az FK Sarajevo színeiben pedig a 2014–2015-ös szezonban az Európa-liga főtábláján is szerepelt. Legutóbb a szerb élvonalbeli szabácsi Macsva futballistája volt.

A Honvéd-MFA játékosa, Soós Dávid is Kisvárdán folytatja, visszatér viszont Kispestre Erdélyi Botond. A klub honlapjának tájékoztatása szerint a keret ezennel teljes, további változások nem várhatóak.

A csapat vasárnap Egyiptomba utazik edzőtáborozni, majd február elején Törökországba. A programban kilenc edzőmeccs szerepel, az ellenfelek kiléte még nem ismert.

Legfrissebb hírek

Bohdan Melnik: Itt az ideje, hogy legyőzzük a Szparit!

Labdarúgó NB I
19 órája

NS-infó: megszületett a megállapodás, Benbuali klubrekordért igazol Egyiptomba

Labdarúgó NB I
20 órája

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
23 órája

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 14:21

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 09:02

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 08:00

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 07:56

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25