NB II: hazatér Németországból az utánpótlás-válogatott védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.02.16. 08:08
null
Hursán György másfél évre hazatér (Fotó: Twitter)
Hursán György, az 1860 München magyar légiósa visszatér nevelőegyütteséhez, az NB II-ben szereplő Békéscsabához, amely 2019 nyaráig veszi kölcsön a fiatal játékost – számolt be róla a német klub hivatalos oldala.

 

Hursán – aki 2015 elején a Puskás Akadémia U19-es csapatától került ki Németországba – nem indult el a német negyedosztály élén álló csapatával az edzőtáborba, mert egy NB I-es együtteshez szeretett volna szerződni. A középpályásként és védőként bevethető sokszoros utánpótlás-válogatott játékos a téli felkészülést a DVTK-val kezdte meg, ám a törökországi edzőtáborba már nem tartott a gárdával.

A 21 esztendős futballistát ezt követően az Újpesttel hozták szóba, ám a fővárosiak helyett egy másik lila-fehér együttes, az NB II dobogójának legalsó fokán telelő Békéscsaba lett a befutó – amely egyébként Hursán nevelőegyesülete.

Az 1860 München felnőttcsapatához nyáron felkerülő ballábas középpályás 13 meccset játszott az őszi szezonban, a német csapattal kötött szerződése 2020 nyaráig szól.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BÉKÉSCSABÁNÁL
Érkezők: Hursán György (1860 München – Németország, kölcsönbe), Lustyik Levente (MTK Budapest – kölcsönbe)
Távozók: Eszlátyi István (Mosonmagyaróvár – kölcsönbe)

 

 

 

Legfrissebb hírek

A Vasastól is igazolhat a Csíkszereda; győzelem Szalay-duplával

Minden más foci
42 perce

A Puskás Akadémiától igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
3 órája

NB II: kapust és támadót szerződtetett a Szeged; új fiatalok Soroksáron

Labdarúgó NB II
13 órája

Támadót szerződtetett az NB II-es DVTK, többekkel még tárgyalnak, s távozó is van

Labdarúgó NB II
14 órája

Bajnokcsapathoz igazolt a Nyíregyházáról távozott csatár – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:14

Az FC Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
Tegnap, 10:10

NB II: öt távozó Szegeden és a BVSC-nél, négy a Soroksárnál, a Gyirmót három játékossal erősített

Labdarúgó NB II
2026.06.30. 21:36
Ezek is érdekelhetik