NB II: Mészölynek tetszik a győri hozzáállás és fegyelem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.06. 20:41
Az ETO FC Győr nemrégiben kinevezett új vezetőedzője, Mészöly Géza az NB II-es labdarúgócsapat hivatalos honlapjának beszélt eddigi győri tapasztalatairól.

„Szinte várakozáson felüli érzéseim vannak, az első hét után az fogalmazódott meg bennem, hogy sokkal többet kaptam vissza a csapattól, mint amire gondoltam volna mind fegyelmezettségben, mind hozzáállásban – idézi a klubhonlap Mészölyt. – A csapat állapota is abszolút megfelelő, így amit elgondoltunk, azt meg tudtuk csinálni az első héten. Ugyanígy vagyunk a második héttel is, amit szerettünk volna, azt meg tudtuk valósítani, és – lekopogom – szerencsére eddig a sérülések is elkerültek bennünket.”Mészölyt. – A csapat állapota is abszolút megfelelő, így amit elgondoltunk, azt meg tudtuk csinálni az első héten. Ugyanígy vagyunk a második héttel is, amit szerettünk volna, azt meg tudtuk valósítani, és – lekopogom – szerencsére eddig a sérülések is elkerültek bennünket.”

A teljes interjú ide kattintva olvasható el!

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Ez most fájó, de felkel a nap pénteken is...

Európa-konferencialiga
2025.08.28. 22:08

Különvonattal indultak az ETO-szurkolók Bécsbe, a Rapid elleni meccs helyszínére – videó

Európa-konferencialiga
2025.08.28. 16:25

Egy lépéssel közelebb a főtábla! Az ETO hazai pályán győzte le a Rapidot

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 20:56

Nem változott az ETO kezdőcsapata a Kl playoffkörében az AIK elleni visszavágóhoz képest

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 17:54

Távozik a Győr ellen készülő Rapid egyik legjobbja

Európa-konferencialiga
2025.08.19. 14:07

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Sikerült a bravúr, az ETO megfordította otthon a párharcot, és kiejtette az AIK-t!

Európa-konferencialiga
2025.08.14. 21:00

NB I: Papp Csongor és a ZTE egyre jobb formában, jöhet az ETO

Labdarúgó NB I
2025.08.10. 11:36
Ezek is érdekelhetik