NB II: „A Győr belekerült egy negatív spirálba, rossz döntéseket hozunk”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.12.10. 07:37
November 7-én nyert legutóbb mérkőzést az ETO FC Győr a labdarúgó NB II-ben, s a 20. forduló után a 13. helyen áll a tabellán. A jelenlegi szezonban már történt edzőváltás, a múlt hónap végén pedig öt, köztük korábbi válogatott labdarúgóval is szerződést bontott a klub. Király József vezetőedzővel a Budaörssel szemben 3–1-re elveszített meccs után beszélgetett az NSO Tv stábja. 





„Megvoltak a lehetőségeink ahhoz, hogy nyerjünk a Budaörs ellen – mondta Király.Sorozatban dolgoztuk ki a helyzeteinket a második félidőben, egy-egynél ráadásul talán három százszázalékos helyzetünk is volt. Azonban hetek óta kísért minket, hogy ezeket nem tudjuk gólra váltani, az ellenfelek, mint most a Budaörs is, megbüntetnek. A három-egyes végeredmény azt sugallja, hogy sima meccs volt, pedig nem, sőt közelebb álltunk a győzelemhez. De belekerültünk egy negatív spirálba, és azok a játékosok, akik ott vannak ezeknél a helyzeteknél, mindig rossz döntéseket hoznak. Most azért, mert nyomás alatt vannak, vagy elment az önbizalmuk, ezt nehéz megmondani. Kicsit talán el kellene lazulnunk a kapu előtt. Még azt sem mondhatom, hogy ez majd átfordul, mert már régóta kísér minket.”

A Győr november végén öt játékossal, név szerint Debreceni Andrással, Koltai Tamással, Magasföldi Józseffel, Hamar Ádámmal és Baracskai Rolanddal szerződést bontott. Megkérdeztük a vezetőedzőt, ez mennyire zavarta meg a többi játékost.

„Mondhatnám azt, hogy azóta kikaptunk egymás után kétszer, és megzavarta őket, de nyilván nem szeretnénk erre fogni a vereségeket. Profi játékosokról beszélünk, nekik ezt fejben helyre kell tenniük. Én nem fogom erre az eredménytelenséget.”

Videónkban arról is beszél Király József, hogy épülhet-e a jövő Győrje a saját nevelésű játékosokra, illetve a tavaszi szezonnak milyen célokkal vág neki az őszi szezon után a feljutástól távol kerülő csapat.

BUDAÖRSI SC–ETO FC GYŐR 3–1 (1–1)
Tatabánya, 200
néző.Vezette:Takács János (Varga Zsolt, Márkus Tamás)
BUDAÖRS:
Demjén – Menyhárt A., Kékesi, Tányéros Á., Vincze Á. – Lengyel B., Kesztyűs (Csobánki 76.) – Csiki (Sajbán Miklós, 58.), Czvitkovics, Medgyes (Fejős 58.) – Sajbán Máté.Szakmai igazgató:Bognár György
GYŐR:
Horváth T. – Vadász, Koszó, Vukaszovics, Kovács K. – Bagi, Tajthy (Szánthó 83.) – Jakab, Andrics, Szimcsó – Erdélyi (Mervó 61.). Vezetőedző:Király József

Gólszerző:Sajbán Máté (1–0) a 7., Jakab (1–1) a 15., Sajbán Máté (2–1) az 57., Lengyel B. (3–1) a 89. percben


A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. ZTE FC20125341–24+1741
2. Gyirmót FC Győr20131642–20+2240
3. Kaposvári Rákóczi FC20108235–25+1038
4. Budaörs20112732–22+1035
5. Békéscsaba Előre2096530–25 +533
6. FC Csákvár2079436–31 +530
7. Vasas FC2079433–31 +230
8. Kazincbarcika2077632–25 +728
9. Tiszakécske VSE2069520–27 –727
10. Soroksár SC2075830–31 –126
11. Dorogi FC2067729–29 025
12. Vác FC20510518–20 –225
13. ETO FC Győr2066829–27 +224
14. Nyíregyháza Spartacus FC2066827–27 024
15. Ceglédi VSE2065923–34–1123
16. Budafoki MTE20631122–34–1221
17. Balmazújváros2048817–22 –520
18. Mosonmagyaróvár20461019–32–1318
19. BFC Siófok2039818–31–1318
20. Monor20331423–39–1612
Legfrissebb hírek

Négy szakember érkezését jelentette be az ETO FC

Labdarúgó NB I
8 órája

NB II: távozik a rutinos középpályás Karcagról; még egy évet marad Kecskeméten az FTC-védő

Labdarúgó NB II
2026.06.24. 15:00

Michalecz szerint 10-15 százalékkal csökkennek az átlagbérek az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 12:01

Olvasóink a Szentlőrinc-támadó 45 méteres gólját látták a legszebbnek az NB II tavaszi szezonjában

Labdarúgó NB II
2026.06.19. 15:50

NB II: Nagykanizsáról igazolt belső védőt a Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.19. 12:42

NB II: a Mezőkövesd és a Szeged is harmadosztályú gólkirállyal erősített

Labdarúgó NB II
2026.06.19. 07:07

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2026.06.12. 13:57

Pazar gólok az NB II-ben: szavazzon a másodosztály legszebb tavaszi találatára!

Labdarúgó NB II
2026.06.11. 07:58
Ezek is érdekelhetik