NB II: Pál Zoltán lett Szanyó Károly segítője a Vasasnál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.01.04. 21:34
Elkezdte a felkészülést a labdarúgó NB II tavaszi szezonjára a Vasas, amelynél a továbbiakban Pál Zoltán pályaedzőként segíti Szanyó Károly vezetőedző munkáját – számolt be róla a klub honlapja.

Pál Zoltán már gyerekkorában a Vasas játékosa volt, labdarúgó-pályafutását 24 évesen szívproblémák miatt kellett befejeznie. Az NB I-ben 121 mérkőzésen 29 alkalommal talált be, és három bronzérmet szerzett. Korábban már volt a Vasas pályaedzője, illetve a második csapat trénere is. Az elmúlt években a Vasas Kubala Akadémián dolgozott utánpótlásedzőként.

„Nagy kihívás és nagy lehetőség ez számomra – kezdte Pál Zoltán. – Mindig az volt a célom, hogy amit játékosként nem sikerült elérnem, azt edzőként megvalósíthassam a Vasasnál. Szanyó Károllyal hasonlóan gondolkodunk a futballról, mindketten a támadófutballt preferáljuk, és hiszünk a fiatalokban. Természetesen ezzel párhuzamosan továbbra is én irányítom tavasszal a Kubala Akadémia U15-ös csapatát.”

„Pál Zoltánnal most már négyfős a szakmai stábunk, hiszen Ferenczi István továbbra is erőnléti edzőként segíti a munkát, míg Lippai József a kapusedzői feladatokat látja el – tette hozzá Szanyó Károly vezetőedző, aki egy próbajátékosról is beszélt. – Az elkövetkező napokban velünk készül Lakatos Csaba, aki ősszel Budafokon játszott. Húszéves tehetséges bal oldali védőről van szó, a hónap közepéig eldől, hogy mi lesz a sorsa.”

Legfrissebb hírek

Már nem Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Gólzápor a Szőnyi úton, a BVSC ötször, a Soroksár kétszer talált a kapuba

Labdarúgó NB II
15 órája

Négy kiállítás Csákváron, vesztett állásból nyert a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2026.10.11. 16:55

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Fergetegesen kezdett, s hármat vágva nyert a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:55

Hét találat, öngól, tizenegyes és mesterhármas: tovább száguld a Tiszakécske

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:54

Ádám Martin első szegedi gólja pontot ért a Mezőkövesd ellen

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:50

Nagy Tamás fejesével győzte le a Gyirmót a Nagykanizsát

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:49