NB II: Serie A-s klubhoz igazolt a ZTE 17 éves támadója

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.01.15. 12:48
Az NB II-es Zalaegerszegi TE hivatalos honlapján bejelentette, hogy 17 esztendős támadója, Horváth Krisztofer a tavasszal kölcsönben az olasz élvonalbeli SPAL-nál szerepel.

A ZTE közleményében az áll, a két klub kedden megegyezett egymással, így a 2002-ben született Horváth Krisztofer – aki épp egy hete, január 8-án töltötte be 17. életévét – a tavaszt a SPAL akadémiáján tölti. Az olasz együttesnek opciós joga van végleg megvásárolni az U17-es válogatott futballistát.

Horváth Krisztofer 2013-ban Hévízről került a ZTE-hez, melynek felnőttcsapatában 2018 márciusában, a Békéscsaba elleni bajnoki találkozón mutatkozott be. A fiatal támadó a mostani idényben tizenhat tétmeccsen lépett pályára az egerszegiek színeiben, és egy gólt szerzett – azt épp az utolsó őszi fordulóban, a Csákvár ellen. Az U17-es válogatott őszi Európa-bajnoki selejtezőin nem volt keretben.

Horváth Krisztofer 2013-ban Hévízről került a ZTE-hez, melynek felnőttcsapatában 2018 márciusában, a Békéscsaba elleni bajnoki találkozón mutatkozott be. A fiatal támadó a mostani idényben tizenhat tétmeccsen lépett pályára az egerszegiek színeiben, és egy gólt szerzett – azt épp az utolsó őszi fordulóban, a Csákvár ellen. Az U17-es válogatott őszi Európa-bajnoki selejtezőin nem volt keretben.

A SPAL Primavera-csapata csoportjában a második helyen áll a Bologna mögött. A Transfermarkt 45 ezer euróban szabta meg Horváth Krisztofer piaci értékét.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Bobál Gergely (Csákvár)
Távozók: Horváth Krisztofer (SPAL – Olaszország, kölcsönbe), Kulcsár Kornél (szabadon igazolható, Budafok?), Kovács Zoltán (Vasas-kölcsön után Budafok – kölcsönbe)

Legfrissebb hírek

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
10 órája

Már nem Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
11 órája

Chelsea: 2033-ig volt szerződése, de ezen is hosszabbított Cole Palmer

Angol labdarúgás
2026.10.10. 14:09

A Liverpool és a Manchester United is versenybe szállt a Bournemouth védőjéért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.08. 11:04

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55