NB II: Várhidi felszámolást kezdeményezett volt klubja ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.30. 17:48
Mint korábban beszámoltunk róla, a labdarúgó NB II-ben szereplő Mosonmagyaróvártól októberben távozó vezetőedző, Várhidi Péter ügyvédhez fordult és dr. Horváth Gábort (aki a Hivatásos Labdarúgók Szervezetének főtitkára is) bízta meg az érdekei képviseletével. A korábbi szövetségi kapitány beperelte volt klubját, mert szerinte tartozik neki, sőt ő és ügyvédje kezdeményezték a klubot működtető vállalkozás felszámolását is. Az Óvár elnöke, Drescher Ottó szerint mindent kifizettek a volt trénernek, amiben előzetesen megállapodtak.

„Valóban bírósági szakaszába érkezett az ügy, s ügyfelem ki nem fizetett bére miatt kezdeményeztük a klubot működtető vállalkozás felszámolását is – mondta a Kisalföld című megyei lapnak dr. Horváth Gábor ügyvéd. – A klub képviselője időközben – szerinte – bizonyítékot csatolt be arra vonatkozóan, hogy megtörtént az elmaradt bér kifizetése. Ennek figyelembevételével tesszük meg az általunk legmegfelelőbbnek tartott törvényes jogi lépéseket, meghagyva annak a lehetőségét, hogy ha úgy alakul, az elmaradt bért kifizethesse ügyfelemnek a másik fél.”Kisalföld című megyei lapnak dr. Horváth Gábor ügyvéd. – A klub képviselője időközben – szerinte – bizonyítékot csatolt be arra vonatkozóan, hogy megtörtént az elmaradt bér kifizetése. Ennek figyelembevételével tesszük meg az általunk legmegfelelőbbnek tartott törvényes jogi lépéseket, meghagyva annak a lehetőségét, hogy ha úgy alakul, az elmaradt bért kifizethesse ügyfelemnek a másik fél.”

A döntésre még várni kell, már csak azért is, mert mosonmagyaróvári részről vitatják a bér elmaradását.

„Vitatjuk a korábbi vezetőedző bérének elmaradását, mindent kifizettünk Várhidi Péternek, amiben megállapodtunk. Az erről szóló bizonyítékokat csatoltuk is a bíróságnak – szögezte le Drescher Ottó, a klub elnöke szintén a megyei lapban. – Várhidi Péter nemcsak a bíróságon, hanem a Magyar Labdarúgó-szövetségnél is feljelentett bennünket, ám a testület fegyelmi bizottsága az oda is benyújtott bizonyítékok alapján már el is utasította volt vezetőedzőnk keresetét. Biztos vagyok benne, hogy a bíróságon is hasonló döntés születik.”

Legfrissebb hírek

Az edzőváltások tele: Alonso, Amorim és Maresca is távozott – jogosan?

Képes Sport
2026.01.30. 09:12

A jó formában játszó FTC fogadja a rossz sorozatban lévő Ljubljanát a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.24. 07:33

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Férfi kézi: nyáron edzőt vált az ETO, a Szeged korábbi trénere érkezik

Kézilabda
2026.01.21. 11:45

Háfra Noémi hamarosan visszatérhet a pályára

Kézilabda
2026.01.18. 16:04

Női kézilabda El: Nagybányára látogat az MKC, német ellenfelet fogad az Esztergom

Kézilabda
2026.01.17. 11:57

A Győr 29 góllal megverte a Dunaújvárost a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.01.14. 18:18

Női kosár NB I: edzőt váltott az Uni Győr a szigetszentmiklósi vereség után

Kosárlabda
2026.01.13. 11:49
Ezek is érdekelhetik