NB II: Kimondott cél feljutni az élvonalba – Margitai Zoltán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.02.01. 12:34
A tavaszi idény kezdete előtt tartott sajtótájékoztatót a labdarúgó NB II-ben listavezető Gyirmót FC Győr. A Kisalföld beszámolója szerint a klub szakemberei a csapat remek potenciáljáról és a hatalmas elvárásokról beszéltek.   



„Kimondott cél feljutni az élvonalba, vagyis az első két hely valamelyikén végezni a másodosztályban. A tulajdonosok és a támogatók biztosítják az anyagi feltételeket, a stáb pedig a szakmai hátteret”
– ezzel kezdte a sajtótájékoztatót Margitai Zoltán, a kék-sárgák klubigazgatója.

„Kimondott cél feljutni az élvonalba, vagyis az első két hely valamelyikén végezni a másodosztályban. A tulajdonosok és a támogatók biztosítják az anyagi feltételeket, a stáb pedig a szakmai hátteret”
– ezzel kezdte a sajtótájékoztatót Margitai Zoltán, a kék-sárgák klubigazgatója.

„Úgy gondolom, a keret alkalmas a feljutásra, sőt, arra is, hogy hosszú távon az NB I-ben szerepeljen. Ezért dolgozunk Gyirmóton, ahol ehhez igazítjuk fejlesztéseinket is. Immár fűthető a centerpályánk, s már az sem titok, hogy »kinőtt a földből« egy kollégium, amit a tervek szerint idén év végén át is adhatunk.”

A gárda szerződtette a rutinos Lipták Zoltánt, valamint a fiatal Kamarás Györgyöt. Koltai Tamás átigazolásával kapcsolatbanHannich Péter sportigazgató csak annyit jegyzett meg: „Egyelőre nem született megállapodás a klub és a játékos között.”

„Úgy állunk az első helyen, hogy a csapat még korántsem úgy játszik, ahogy mi szeretnénk, igaz, ennek lehetősége megvan a játékosokban. Sorsdöntő első hét találkozó vár ránk a szezon elején, de mindegyik meccsünkön megalkuvást nem tűrő támadójátékkal, győzelemre törekedve lépünk majd pályára" – fűzte hozzá gondolatait Szepessy László, a Gyirmót FC vezetőedzője.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYŐRNÉL
Érkezők: Kamarás György
(Balmazújváros), Lipták Zoltán (Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként)
Távozók:
Szalánszki Gergő (ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként), Vólent Roland (Békéscsaba, szabadon igazolhatóként)

Legfrissebb hírek

A Gyirmóttal és a Mosonmagyaróvárral is felkészülési meccset játszik a Besiktas

Labdarúgó NB II
6 órája

NB II: öt távozó Szegeden és a BVSC-nél, négy a Soroksárnál, a Gyirmót három játékossal erősített

Labdarúgó NB II
21 órája

NB II: távozik a rutinos középpályás Karcagról; még egy évet marad Kecskeméten az FTC-védő

Labdarúgó NB II
2026.06.24. 15:00

Michalecz szerint 10-15 százalékkal csökkennek az átlagbérek az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 12:01

NB II: rutinos érkező Kecskeméten; hatan távoztak Gyirmótról, az egyikük Bobál Gergely

Labdarúgó NB II
2026.06.22. 23:34

Olvasóink a Szentlőrinc-támadó 45 méteres gólját látták a legszebbnek az NB II tavaszi szezonjában

Labdarúgó NB II
2026.06.19. 15:50

NB II: Nagykanizsáról igazolt belső védőt a Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.19. 12:42

NB II: a Mezőkövesd és a Szeged is harmadosztályú gólkirállyal erősített

Labdarúgó NB II
2026.06.19. 07:07
Ezek is érdekelhetik